MEGOSZTÁS
Robert Lewandowski. Fotó: MediaPictures.pl/Shutterstock.com

Az UEFA néhány válogatott játékát röviden elemezte, barátságos mérkőzéseik alapján. Többek között Magyarországét is, kiemelve, hogy Dzsudzsák Balázs szabadrúgásból veszélyes, a középső védekezés jó, de széleken van még hova fejlődni!

Spanyolország

Az olaszok ellen több bravúrt is bemutató David De Gea az UEFA elemzője szerint könnyen kezdő lehet az Európa-bajnokságon. Foglalkoznak még röviden az életében először válogatott kezdővé váló Aritz Adurizzal is, aki hatékonyabb befejező, mint Diego Costa. Kérdésesnek látják a csatár pozícióját a jelenlegi rendszerben, amivel kezdenie kell valamit Del Bosque mesternek. Busquets és Iniesta nélkül küzdöttek a labdabirtoklással, ami a játékuk alapköve. Az Európa-bajnokságig meg kell találniuk a megfelelő kezdőt, amiben vannak tapasztalt játékosok, és friss, új arcok is.

Vicente del Bosque. Fotó: katatonia82/Shutterstock.com
Vicente del Bosque. Fotó: katatonia82/Shutterstock.com

Lengyelország

Kapusgondjaik biztosan nem lesznek, hiszen Fabianski és Szczesny mellett Boruc és Tyton is jó teljesítményt nyújtott. Vélhetően Fabianski lesz a kezdőjük a kontinensviadalon. Grosicki és Wszolek bizonyította Finnország ellen, hogy Lewandowski nélkül is képes a lengyel válogatott gólt szerezni. A Bayern csatárával kapcsolatban felteszik a kérdést, hogy nem lesz-e fáradt az Eb-kezdetén, hiszen a csapatával még nem esett ki a BL-ből. A középpálya összetétele még kérdéses, illetve az is, hogy ki lesz Glik társa a védelem szívében.

Magyarország

Két embert emeltek ki: Dzsudzsák Balázst és Kleinheisler Lászlót. Előbbit szabadrúgásai kapcsán, nevezetesen, hogy azok veszélyt jelentenek közeli pozíciókból. Erre nem volt nehéz rájönniük, hiszen így szerezte az egyenlítő találatot Horvátország ellen. Kleinheisler esetében arra jutott az UEFA honlapja, hogy a támadásoknál kulcsfontosságú lehet, egyrészt technikai tudása miatt, másrészt a labda visszaszerzésre irányuló törekvései miatt. A védekezés közepe stabil, viszont a széleken van még mit javítani a nyári viadalig.

Kleinheisler és Modric. Fotó: Laszlo Szirtesi/Shutterstock.com
Kleinheisler és Modric. Fotó: Laszlo Szirtesi/Shutterstock.com

Románia

Két mérkőzést játszottak a románok, és egyiken sem kaptak gólt. Ez jelzi az erősségüket, a védekezést, viszont a gyengeségükre is fény derült: nehezen megy nekik a gólszerzés. Ez a selejtezők alatt is visszatérő problémájuk volt. Nicolae Stanciu debütált a válogatottban és biztató jeleket mutatott támadásban. A keret még változhat, így a fiatal játékos is a kijuthat a tornára, de komoly kérdőjel, hogy sikerül-e megtalálni az Európa-bajnokságig azt a támadót, aki hozza a fontos találatokat. A védelem erős, a középpálya kreatív, de a befejezés, tehát a gólok terén gyengék.

Horvátország

Ante Cacic továbbra is veretlen a horvát kispadon. Ivan Perisic karrierje legjobb szakaszában van, ezúttal is betalált Izrael ellen, illetve gólpasszt adott a magyarok elleni találkozón. Ez utóbbi mérkőzés második félideje több hiányosságra is felhívta a figyelmet. A csapat védekezése nyomás alatt nem teljesít jól, és a felállások közötti váltások nem mennek zökkenőmentesen. A végleges formáció megtalálása még várat magára.