MEGOSZTÁS
Gera Zoltán. Fotó: Laszlo Szirtesi/Shutterstock.com

A magyar válogatott felkészülésének következő állomása Elefántcsontpart ellen következik. A legfontosabb ebben a mérkőzésben, hogy felkészülési, tehát nem érdemes nagy összeget áldozni a fogadásokra. Ettől függetlenül valamit azért most megpróbálunk kiokoskodni. Hajrá Magyarország!

Elefántcsontpart: Sztártrió nélkül

Horvátország után érdekes választásnak tűnhet az afrikai válogatott, de ha így döntött az MLSZ, akkor lelkük rajta. Számomra azért furcsa választás ez a csapat, mert teljesen más attitűd vezérli őket, mint bármelyik európai válogatottat. Nincs a keretükben például Serge Aurier, Gervinho és Yaya Toure hármasa, akik közül utóbbit azért nem hívják be, mert “hagyják hogy levegőhöz jusson egy nehéz szezon végén”. Ez számukra is felkészülési találkozó az ANK selejtezők előtt, de náluk úgy zajlik a dolog, hogy ha az európai sztárlégiósnak nincs kedve, akkor nem jön. Amíg nincs tétje, addig fakultatív program. Természetesen Gervinhóék nélkül is erős ez a válogatott, hiszen jóval több európai topligás légiósuk van, mint nekünk, de így nehéz lehet csapatot építeni. Ez a hozzáállás még inkább tét nélkülivé teszi a találkozót. Fogadás szempontjából a kiszámíthatatlanság pedig sohasem jó.

Bony és Gervinho. Fotó: AGIF/Shutterstock.com
Bony és Gervinho. Fotó: AGIF/Shutterstock.com

Kongói légiós a kapuban

Elefántcsontpart keretét böngészve feltűnhet, hogy a Premier League-től kezdve, a Bundesligán át, szinte minden mezőnyjátékosuk európai topligákban játszik. Kapus poszton viszont találhatunk egy kongói, és két elefántcsontparti csapatból érkező hálóőrt, akik közül a kongói légiós, Gbohouo szokott védeni, amikor barátságos meccsekre kerül sor. Rákeresve a neten néhány videóban azt láthatjuk, hogy 190 centi magas létére, a beadások, szögletek és szabadrúgások esetén nem túl magabiztos. Mi pedig ugye miből szerezzük mostanában a góljainkat? Úgy van, pontrúgásokból. Ez nem csak Dzsudzsáknak kedvezhet majd, hanem a jól fejelő játékosainknak is. Az előzetes írásának pillanatában gólszerzőkre vonatkozó kínálat, ne adj Isten gólszerzés módjára vonatkozó lehetőségek nem voltak, pedig nekem úgy tűnik, hogy a pontrúgásaink ülhetnek.

Magyar felkészülés: Hogy állunk most?

A horvátokkal játszott 1:1-es döntetlen alapján azt mondhatjuk, hogy Storck kapitány nem viszi túlzásba a kísérletezést, és nagyjából ugyanazok az emberek, ugyanabban a taktikában játszanak, mint a norvégok elleni pótselejtezőn. Legutóbb amíg nem kerültünk hátrányba, a szélső védők keveset léptek fel, a középpályáról pedig mindenki besegített visszafelé is, miközben Kleiheisler tört előre fáradhatatlanul, és próbálta játékba hozni Priskint. Miután hátrányban kerültünk, feljebb toltuk a védelmi vonalat, és ügyesen halásztuk el az ellenfél térfelén a labdákat. A támadó harmadban viszont hiányzott az ötlet, a technikás megoldás, amit ennyi idő alatt nem lehet begyakorolni, szóval ilyen jellegű gondjaink biztosan lesznek az Eb-n is. Összességében tehát a norvégok elleni stratégiát csiszolgatjuk. Külön pozitívum a játékosok akarása, amit azért emelek ki, mert aki a ’90-es évek vége óta nézi a magyar válogatott meccseit, az máshoz van szokva.

Bernd Storck (MTI Fotó: Ilyés Tibor)
Bernd Storck (MTI Fotó: Ilyés Tibor)

Tippek a felkészülési mérkőzésre

Az irodák kevés gólt várnak, a 2.5 gólnál kevesebb 1.53-ért játszható. Ez mindig jó tipp a magyar válogatott mérkőzéseinél, hiszen ahogy korábban is említésre került, sok mindent feláldozunk a védekezésért, és amikor támadóra vesszük a figurát, akkor pedig kevés az ötlet az ellenfél védelmének a felbontására. Viszont ebben a másfeles szorzóban nincs igazán érték. Nekem tetszik a magyar gól tipp (1.36), mert ez a hazai közeg meglehetősen eredmény centrikus, hiába nem számít a végeredmény. Tehát egy gólt rámolunk pontrúgásból, a többi meg azon fog múlni, hogy az ellenfél mennyire akar játszani.