MEGOSZTÁS
Király Gábor. Fotó: Attila JANDI/Shutterstock.com

Belgium ellen a négy gólos vereség ellenére sokáig meccsben voltunk, köszönhetően Király Gábornak. Kapusunk 10 védést mutatott be, melyek között voltak igazán nagy bravúrok is.

De Bruyne lövése

A nyolcaddöntő során De Bruyne nagyon élt, és többször is rátette távolról. Az egyik szabadrúgása jól sikerült, de Király Gábor hárította a lövést. “Kicsit rosszul értem bele a labdába, így a gyűrűsujjamban eltört egy porc. Éreztem a kesztyűben, hogy valami nem stimmel, rosszul állt az ujjam, de ott helyben visszatettem, és mehetett tovább a mérkőzés” – mondta a TV2-nek nyilatkozva a magyar hálóőr, aki a védés után 55 percig tehát kézsérüléssel védett.

Nem is érezte az adrenalin miatt

Ha emlékezünk a jelenetre, akkor beugrik, hogy néhány pillanatig még fogta a kezét Király, de aztán úgy védett, mintha mi sem történt volna. “Az adrenalin miatt nem is nagyon érzed a fájdalmat ilyenkor. Ez egyébként nem akkora ügy, hozzá vagyok szokva az ilyen sérülésekhez, nem is szoktam ápolást kérni” – mesélte kapusunk. A tv2-nek adott interjújában részletesen elmondja az esetet, ezt a következő videóban láthatod is.