MEGOSZTÁS
Izland térképe.

Szomorúan konstatáltuk Facebook-oldalunkon, hogy vannak akik szerint Új-Zélanddal játsszunk szombaton az Európa-bajnokságon. Azonos hangzásuk van, de egy fél világ választja el őket egymástól. Ezért úgy döntöttünk, hogy néhány sort írunk a vicces, de ugyanakkor nagyon erős és fenyegető tényt Izlandról!

Nálunk nyert a Kétfarkú Kutya Párt

Jegesmedvét a fővárosunkba! Disneylandet a főváros Vatnsmyri repülőterére! Legyen állatkert Reykjavikban! És a legfontosabb: két darab ingyen törölközőt minden fürdőlátogatónak! Ezeket ígérte a komikus Jón Gnarr által alapított Legjobb Párt (Besti Flokkurinn), amely végül a szavazatokat többségét elvitte Reykjavíkban. Így lett egy tévés komikus a város első embere 2010-ben, aki beiktató beszédében megnyugtatott mindenkit, hogy nincs ok aggodalomra, a legjobb párt nyert, mert ha nem így lenne, akkor rossz pártnak hívnák őket, és abban ő nem venne részt.

Vicces polgármester

Koalícióra volt szükségük a polgármesteri cím elnyeréséhez, ezért Gnarr felhívást intézett. Azzal a párttal fognak együttműködni, amelynek minden tagja látta a Drót című sorozatot, és elismeri, hogy a világ legjobb sorozata. Azt hinnéd senki nem akart velük együttműködni, de a helyi szociáldemokratákkal összejött a koalíció, Gnarr polgármester lett. Egyes vélemények szerint jól vezette a várost, első lépése például az volt, hogy 18 éves korig ingyenessé tette a belépést a város összes uszodájába. A következő választáson már nem indult, pártja feloszlott.

Reykjavik.
Reykjavik.

Üzent a hegy: Vigyázz magadra Ronaldo!

Hafþór Júlíus Björnsson, vagy ahogy a Trónok Harca nézői ismerik, a Hegy, szintén izlandi születési. Aki nem követné a sorozatot, annak mondanánk, hogy egy 206 centis fickóról van szó, és bőven több, mint száz kiló. Ha érted, hogy értem. Általában nyolc tojást reggelezik, fél kiló marhahússal. Na ő fogta magát, és üzent Cristiano Ronaldónak (videó lejjebb). “Tudom, hogy az első körben Izland ellen léptek pályára. Ha gólt mersz lőni a hazám csapatának, akkor megtalállak és úgy zúzom össze a fejed, mint a Vörös Viperának” – utalt a sorozat egyik jelenetére a Hegy. Izlandon nem ő az egyetlen erős ember, sőt kifejezetten nagy hagyománya van erősnek lenni. Összesen nyolc alkalommal nyertek a Világ Legerősebb Embere versenyen. A Hegy mágiája bejött, Ronaldo nem talált be ellenük, sőt még ki is akadt rájuk, a döntetlen miatt. “A végén úgy ünnepelték a döntetlent, mintha megnyerték volna az Európa bajnokságot, vagy ilyesmi. Ez gyenge mentalitás, ezért nem fogják semmire sem vinni” – mondta mérkőzés után a portugál sztár. Keresi a bajt, még a végén a Hegy még megtalálja!

Az ember, aki az apját váltotta a pályán

Az izlandi labdarúgás az utóbbi években jött fel, tudatos építkezéssel. Infrastrukturális és szakmai fejlesztések is végbementek. 3 éve a FIFA-ranglistán még az első 130-ban sem voltak, aztán a mostani Eb-selejtezők alatt már oda-vissza verték Hollandiát. Jelenleg a 34. helyen állnak. Összesen 21 500 regisztrált játékosuk van, leghíresebb közülük a Barcelonát is megjárt Eidur Gudjohnsen, aki édesapjával egyedülálló dolgot vitt véghez. 1996-ban az Izland – Észtország meccsen, az akkor 17 éves Eidur, a szintén válogatott édesapját váltotta a pályán. Ezt a lenti videóban láthatod is. Történelmi.

Pro licence, pro licence mindenhol

Szövetségi kapitányuknak, a svéd Lars Lagerbacknek sokat köszönhetnek. Tőle megszokott módon nem egyedül dolgozik, társedzője az izlandi Heimir Hallgrímsson, aki az Európa-bajnokság után már egyedül fog ülni a kispadon, mert Lagerback visszavonul. Heimier a edzői képesítését (UEFA pro licence) Angliában szerezte meg, amikor a fejlesztés jegyében nagyon sok trénerük vett részt képzéséken. Összesen 184 A-, és 594 B-licences edzőjük van, az egy főre jutó UEFA-edzők száma valószínűleg náluk a legmagasabb az Eb-mezőnyben. Minden 500. izlandira jut egy papíros edző.

Ne szólj senkinek, hogy fogorvos vagy!

Térjünk vissza Heimir Hallgrímssonra! Izland társ-szövetségi kapitánya civilben fogorvos. “Mielőtt edző lettem, napi szinten dolgoztam az eredeti szakmámban. Mikor elküldtek Angliába az edzőképzésre, azt mondták az izlandi szövetségnél, hogy inkább ne mondjam meg, hogy fogorvos vagyok” – idézte fel a szakember. Egyáltalán nem vaskalapos tréner, úgy van vele, hogy ő egy amatőr edző, szívesen tanul svéd kollégájától, Lagerbacktől, de akár a focistáktól is. “Egyszer például odajött hozzám Gudjohnsen, hogy mi ezt, és ezt csináltuk a Barcelonánál. Elgondolkodtam, és mondtam neki, hogy oké igazad van, próbáljuk meg itt is” – mondta Hallgrímsson. Ennyi lett volna rövidke izlandi bemutatók. Hajrá Magyarország!

Az F-csoport állása az Európa-bajnokságon

Név LM Ny D V RG:KG GA Pt
Magyarország 3 1 2 0 6:4 +2 5
Izland 3 1 2 0 4:3 +1 5
Portugália 3 0 3 0 4:4 0 3
Ausztria 3 0 1 2 1:4 -3 1

2 HOZZÁSZÓLÁS

Comments are closed.