MEGOSZTÁS
Gareth Bale. Fotó: Marcos Mesa Sam Wordley/Shutterstock.com

Bale – vagy ahogyan több angol nyelvű portál nevezi: CaniBale – Európa-bajnoki címet akar nyerni a walesi válogatottal. Továbbá a Real Madrid sztárjának még az is célja, hogy megdöntse Ivor Allchurch rekordját, aki 1950-1966 között volt a nemzeti csapat tagja, ám mindmáig ő a legtöbb gólt szerző walesi focista a jelentősebb tornákon.

Gareth Bale még amiatt sem zavartatja magát nagyon, hogy 2-1-es vereséget szenvedtek a nagy rivális angoloktól, mert – mint gyakran hangoztatja – az „erkölcsi győzelem” az övék, hiszen Wales éppen Angliát megelőzve bizonyult a B-csoport legjobbjának.

Még azt is mondta Bale a BBC-nek a válogatott franciaországi főhadiszállásán, hogy nem csak azért utaztak Franciaországba, hogy három mérkőzésen szerepeljenek, majd pedig hazamenjenek, hanem azért jöttek ide, hogy Európa-bajnokok legyenek. Valamint azt is nyilatkozta, hogy már a legjobb 16 között vannak, s bizony ő nagyon élvezi ezeket a napokat az Európa-bajnokságon, mások pedig már nem annyira.