MEGOSZTÁS
Nani. Fotó: AGIF/Shutterstock.com

A portugál válogatott 1-1-es döntetlent játszott az izlandi csapattal kedden a franciaországi Európa-bajnokság magyar érdekeltségű, F jelű csoportjának első fordulós mérkőzésén St. Étienne-ben.

Tapogatózó játékkal indult a találkozó, az első lehetőségek Izland előtt adódtak, Gylfi Sigurdsson lőtt kétszer Rui Patrícióba. Az első portugál nagy helyzetre a 21. percig kellett várni, ekkor Cristiano Ronaldo ívelt középre, a védőjétől leszakadó Nani fejesét Hannes Halldórsson védte. A passzt adó Cristiano Ronaldo pályára lépésével befogta Luis Figót a portugál örökrangsor élén: ez volt a 127. fellépése a nemzeti csapatban. Nemsokára a háromszoros aranylabdás támadó került helyzetbe Pepe átadását követően, ám ígéretes pozícióban nem találta el a labdát. A vezető gólt így nem ő, hanem Nani szerezte meg egy látványos akció végén. Ez volt az Európa-bajnokságok történetének 600. gólja.

A fordulás után villámgyorsan egyenlítettek az izlandiak, ezt követően kiegyenlítettebbé vált a találkozó. Bár lehetőségek mindkét csapat előtt adódtak, a legnagyobbat a portugálok szalasztották el: Ronaldo a 85. percben öt méterről, tiszta helyzetből fejelt a kapus kezébe.

A csoport másik, korábban játszott első fordulós mérkőzésén a kontinensviadalon 44 év után szereplő magyar válogatott 2-0-ra legyőzte az osztrák együttest, ezzel vezeti az F jelű négyest.

Portugália 1-1 Izland Összefoglaló

2 HOZZÁSZÓLÁS

Comments are closed.