MEGOSZTÁS

Alaposan ráfaragtak a spanyolok a Horvátország elleni 2-1-es zakóra. Igen nehéz ágra kerültek Iniestáék, ha netán hétfő este túllépnek Olaszországon, akkor a világbajnok Németországgal kell majd játszani az elődöntőért. Nincs kikövezve az út a döntőig, és akkor finoman fogalmaztunk. Jön a 2012-es finálé ismétlése, azaz Olaszország és Spanyolország találkozója.

Mit talál ki Conte?

Olaszország válogatottját a torna előtt picit lehúzta a honi sajtó. Aztán paff, jött a Belgium elleni 2-0-ás siker, kamatozott a csapatmunka, az alázat. Jól, meglepően jól játszottak az olaszok. Ezt követte a svédek elleni 1-0-s győzelem, és igazából Ibráék ellen volt túl nehéz dolga az olasz együttesnek, bár a gól csak a 88. percben érkezett meg. Két kör után örülhettek Éderék, hisz fixen csoportelsőként jutottak tovább. Írország ellen egy felforgatott kezdő lépett pályára, ez meg is látszott a csapat teljesítményén. Egy olasz lövés talált kaput, valószínűleg az is lecsúszott… Az írek nyomtak becsülettel, és szereztek is egy gólt, ami nekik továbbjutást ért, az olaszoknak mindegy volt.

Lorenzo Insigne. Fotó: Marco Iacobucci EPP / Shutterstock.com
Lorenzo Insigne. Fotó: Marco Iacobucci EPP / Shutterstock.com

Del Bosque sem lehet nyugodt

Alaposan megnehezítették saját dolgukat a spanyolok. Pedig jól indult az Eb, hisz a csehek ellen végig fölényben játszottak Nolitóék, és a meccs hajrájában Pique a győztes gólt is megszerezte. Aztán jött a Törökország elleni gálaelőadás, egy tükörsima 3-0. Ott nem nagyon volt ellenfél a pályán, Moratáék ficánkoltak. Aztán jól indult a Horvátország elleni találkozó is, Morata gyorsan betalált, és ez talán túlzottan is megnyugtatta a Vörös Fúriát. Horvátország előbb Kalinic révén egalizált, majd a meccs hajrájában Perisic vitt végig egy partizán akciót, és de Gea mellett a rövidbe bombázott. Paff, lefőtt a kávé. A spanyolok csoportelsősége úszott, és a top16 között megkapták az olaszokat. (Más kérdés, hogy valószínűleg ez fáj kevésbé. Sokkal inkább az a dühítő, hogy a legjobb 8 között már Németország jön…)

Nem az olaszok a favoritok

A két együttes viszonylag sokat játszik egymással, vagy inkább a spanyol az olasszal. Legutóbb ugyanis 1994-ben nyert tétmeccset csizmaország válogatottja a hispánok ellen, az meg jó rég volt. Most sem Bonucciék a favoritok.

Mini Juve-Barca, Morata érzései

Az olaszok abban bízhatnak, hogy Buffon mindent véd, és a Juve védelmi triója, az olaszok BBC-je kifogástalanul játszik hétfőn. Barzagli, Bonucci és Chiellini triójánál összeszokottabb csapatrész nem nagyon van itt az Eb-n az összes válogatottat tekintve. Igen ám, de amíg a kapus és a védelem rendben lévőnek tűnik, annyira nagy a káosz a középpályán. Ha egy Candreva kidőlése aggodalomra ad okot, ott nem kicsi a baj. Szerintem egyébként Motta kerül majd a kezdőbe, egyik szélen Florenzi játszik, a másikat megtippelni sem merem. Elöl Éder és Pellé, őket is érte sav, de mindketten lőttek már gólt. Nekem mondjuk így is hiányzik Giovinco, de ez meg legyen az én bajom…

Andrés Iniesta. Fotó: YiAN Kourt/Shutterstock.com
Andrés Iniesta. Fotó: YiAN Kourt/Shutterstock.com

A Juve védelme tehát kész a feladat elvégzésére. Chielliniék majd azt a Moratát kell megtartsák, akivel edzéseken biztosan jókat mosolyognak egy-egy összefejelés alkalmával. Most egymás ellen játszik Morata és a klubtársai, lesz ott feszültség bőven az olaszok tizenhatosán belül! A Vörös Fúria négy Barca-spílerrel áll ma fel. Iniesta és Busquets a középpályán, Pique és Alba a védelemben teljesít szolgálatot. Nolito ex-Barcás, ahogy Cesc is. Ebből a Barcás játékból nem lóg ki Silva sem, és Morata sem az a Lukaku-, Gomez-féle csatár, aki zavarba jön, ha egynél többször kell labdához érni. Alba mellett Juanfran is sokat fut fel a támadásokkal, ezt viszont Conte szűrni akarja. Florenziék feladata komplett lesz, jó kérdés, sikerül e lezárni a széleket Alba és Juanfran előtt. Más sem hiányozna a taljánoknak, ha Alba és Juanfran is tizenhatos magasságában mozogna.

Ami előzetesen várható, az a spanyol mezőnyfölény. Egyénileg jobbak a spanyol játékosok, az olaszoknak egyetlen esélyük, ha csapatként és hiba nélkül képesek játszani. Valahogy úgy, ahogy a belgák ellen, csak az a különbség, hogy most ellenfél is lesz a pályán. A belgák a nyitómeccsükön fejben még valahol máshol jártak.

Olaszország foci Eb statisztikái
LM RG RG1 LÖV SZ FC SL PL
5 6 2 34 / 21 27 79 18 0
1.2 0.4 6.8 5.4 15.8 3.6
Spanyolország foci Eb statisztikái
LM RG RG1 LÖV SZ FC SL PL
4 5 3 48 / 19 37 50 5 0
1.25 0.75 12 9.25 12.5 1.25

Tippek

Érdekesnek tűnő meccshez érdekesnek tűnő játékvezetés dukál! Valamiért legtöbben Cakirt még mindig egy ilyen X-faktornak tekintjük, szinte várjuk, hogy össze-vissza fújja a sípját, de az utóbbi időben egész jól vezet. Ettől függetlenül a töröknél bármikor gurulhat a gyógyszer. A francia-ír meccsen ráéreztem a lapokra, itt is sanszos, hogy a 3.5 over jönni fog. Ez az opció 1.50-es oddsal fogadható az Unibeten.

Morata klubtársai ellen játszik, vélhetően még inkább rá lesz pörögve erre a találkozóra. Jobb az, ha ő ugratja majd Bonucciékat az öltözőben, mint fordítva. Ha legalább két lövése talál kaput, 1.85-ös odds-szal számolhatunk. Szintén Unibet, ahol rengeteg speciális opciót találunk, amit máshol nem! Ilyen például, hogy Nolito legalább egy kaput eltaláló lövést produkál (1.50). A kis tarajos sülhöz hasonlító támadó előszeretettel célozza a hosszút, legyen az alsó, avagy felső. Jobb, ha Buffon komolyan nyújt a meccs előtt, mert Nolito lövéseinél lehet kapaszkodni, mint reggel a 6:20-ason…

Pellé és Éder kapura lövései is jól fizetnek, mindkét olasz csatár esetében 0.5-ös a line, és 1.85-ös az odds. Szinte nem is értem ezeket a szorzókat, azért olyan meccs, mint a portugál-horvát, egy évezredben egy van…

Jónak tűnik, bár bevallom, nem fogadok a következő tippre: az biztosnak tűnik, hogy Iniestáék birtokolják majd többet a labdát, de azért talán nem érik el a 62 %-ot. Az olaszok is nyugtatni próbálják  majd a játékot, megbecsülni a labdát, ha náluk van. Ha lenne rá vagy 2.00-es odds legalább, akkor bátran ajánlanám, így 1.60-ért inkább csak megemlítem. Bár egy kombiban elfér. Ugyanakkor ennél a tippnél nem mindegy, melyik csapat szerez vezetést, és az sem, hogy szerez-e vezetést egyáltalán bármelyik együttes.

Unibet – az egyik legjobb választás az idei foci EB-re

A mérkőzéstipp játék nyertese Laca87

Gratulálunk, Laca87!

A nyertes tipp: 1, Giorgio Chiellini, 69. perc, beküldve: 2016.06.27 16:59 CEST

 
 

1 hozzászólás

Comments are closed.