Az A-csoport második körében a franciák győzelmük esetén biztosan a nyolcaddöntőbe jutnak, Albánia számára a vereség viszont nagyon nehéz helyzetet (a harmadik helyre még mindig marad esély) jelenthetne. Szó lesz az előző meccsről, a taktikáról és természetesen tippelek is a végén.
A nyitómeccs tanulsága
Úgy tűnt, hogy a franciák nem a románok ellen akarták megmutatni, hogy mit tudnak. Uralták a meccset, (lövések aránya: 14-10, labdabirtoklás: 64,4%-35,6%), mégsem érezhettük azt, hogy sima győzelem lett volna. A mérkőzés egy egyéni villanásnak köszönhetően dőlt el, most csak ennyivel voltak jobbak a franciák, de amíg Payet, Griezmann, Coman vagy éppen Giroud a pályán van, bárki ellen képesek a semmiből is gólt szerezni.
Deschamps taktikája
Tökéletes példa volt a románok elleni siker arra, hogy az egyéni képességekre támaszkodva is meg lehet nyerni egy mérkőzést. A franciák uralták a középpálya közepét (ez a felállásoknak is köszönhető, itt 3 a 2 elleni szituációkat alakíthattak ki az egész mérkőzés folyamán), nem véletlenül passzolt az összes játékos közül a legtöbbször a Kanté, Pogba, Matuidi trió. Ahogyan a meccs előtt kitértem rá, a támadók ilyen felállásban nagyon ritkán játszottak, Payet fél éve még csak a válogatott közelébe sem került. A november óta mindössze 14 percet játszó Rat megingásaiból, tehát a franciák szempontjából a jobb oldalon vitt támadásokból Griezmann fejelt egy kapufát és belsőzött egy labdát pár centivel a kapu mellé, de valamiért a második félidőben ezt nem erőltették, Sagna nem lépett fel elégszer a támadásokkal.
Az elég szürke Pogba (öt cselből egy sikerült) helyett beállt Coman, aki a szélre húzódott ki, így Payet szabad kezet kapott a pálya közepén (Giroud mögött), és bombagólja csak hab volt a tortán – nyolc helyzetet dolgozott ki egyedül, hihetetlenül játszott, ő nyerte meg a meccset a franciáknak. Az első félidőben a románok már a negyedik percben vezetést szerezhettek volna, főleg pontrúgások után voltak veszélyesek, de tökéletesen játszottak a franciák gyenge pontjaira, szinte kizárólag a két szélen próbáltak meg helyzeteket kialakítani, Evra mellől sikerült a büntetőt kiharcolni, és Stanciu óriási ziccerét is innen dolgozták ki. Úgy érzem, hogy a franciák nem esélyesek a végső sikerre, Rami és Evra komolyabb támadók ellen biztosan szenvedni fognak, ráadásul elöl csak Payet játszott jól, nincs igazán összeszokva ez a francia csapat.
Legjobbját vesztette el Albánia
Cana kiállítása miatt úgy tűnt, nem lesz reális esélyük a pontszerzésre Svájc ellen, de a végén rabolhattak volna egy pontot, ha Sommer nem véd óriási bravúrral Gashi lövésénél. De Biasi is elismerte, hogy a kiállítás teljesen jogos volt, a csapatkapitány kihagyja a franciák elleni mérkőzést. Az edző később a csapat legértékesebb játékosát, Xhakát lecserélte, a középpályás pedig ezt nem vette jó néven.
Mire számítsunk Albániától?
A fogadóirodák szerint a torna előtt Albániának volt a legnagyobb esélye arra, hogy a legkevesebb gólt lője, ettől függetlenül Svájc ellen megvoltak a helyzetek, Gashi a hajrában könnyedén betalálhatott volna. A svájci belső védők (Djourou és Schär) gyengén játszottak, az albánok középen többször is a védelem mögé kerültek. A kereteket nézve viszont esélyük sem lesz a franciák ellen, Cana nélkül még rosszabbak az előjelek. A Nantes védője nélkül a válogatott elég sebezhető, például a grúzok ellen nélküle két meccsen négy gólt kaptak, de Norvégia és Luxemburg is gólt szerzett az albánok ellen, amikor a csapatkapitány nem játszott. A kreativitásért Taulent Xhaka felelt, aki hibátlan passzmutatóval zárta a meccset (26/26), de hatszor is leszerelték. A legjobbjuk az óriásit hibázó Berisha kapus volt, aki Seferovic ziccereit folyamatosan védte, hat védést mutatott be. A védelemből Agollit lehet kiemelni, aki elég hatékonyan játszott Shaqirivel szemben, több labdaszerzés és szerelése is volt. Elöl a svájci gólkirály, Gashi játéka pár perc alatt is meggyőző volt, egy ilyen gólzsákot luxus kihagyni az albán válogatottból. Vereség esetén a harmadik mérkőzésen Románia ellen kötelező lesz begyűjteni a három pontot a továbbjutás érdekében, azzal is csak csoportharmadikként juthatnak majd tovább.
A-csoport tabella
Név | LM | Ny | D | V | RG:KG | GA | Pt |
Franciaország | 3 | 2 | 1 | 0 | 4:1 | +3 | 7 |
Svájc | 3 | 1 | 2 | 0 | 2:1 | +1 | 5 |
Albánia | 3 | 1 | 0 | 2 | 1:3 | -2 | 3 |
Románia | 3 | 0 | 1 | 2 | 2:4 | -2 | 1 |
Több gólos francia siker
A francia győzelemre értelemszerűen nem találunk nagy oddsot (1.22, Unibet), a minimum kétgólos siker viszont elég jól fizet (1.73, ), szerintem ebbe érdemes lehet befektetni a pénzünket – nem azért, mert a franciák meggyőztek, inkább az albánok védelme miatt. Cana nemcsak a csapat kapitánya, hanem a tolmács is, szinte de Biasi segédedzője, a hiánya óriási hátrány lesz. Számomra eddig Griezmann mutatott keveset, de két komoly helyzete is volt a románok ellen, a góljára kínált odds (1.95, ) viszont túl alacsony. Az Unibet 437 fogadási opciója közül bőségesen válogathatunk, akár lesre is fogadhatunk, nekem nagyon tetszik például az, hogy a franciák legalább néggyel több szögletet végeznek el a meccs alatt (1.57, Unibet). Ezen kívül a minimum két francia gól 1.41-ért (Unibet) sem tűnik rossz ötletnek. Az albánok búcsúzása már csak 1.18 (), az utolsó helyért pedig csak 1.40-et fizet a .
Franciaország -1.5 ázsiai hendikep: 1.73