Albánia

Albánia

Rengeteget fejlődött az albán foci az elmúlt évek során, és megérdemelt a kijutásuk – persze hozzánk hasonlóan nekik is szerencséjük volt a bővítéssel. Már a 2014-es vb-kvalifikáció során érezhettük a fejlődést, de a jelenlegi EB selejtezősorozat volt a csúcs.

Korábbi szerepléseik az Európa bajnokságokon

Ezt a bekezdést nyugodtan üresen hagyhatnám, mivel ez lesz Albánia első igazán rangos tornája, VB-re és EB-re sem jutottak még ki sosem. Mégis írok pár sort a régebbi eredményeikről, selejtezőik statisztikájáról, hogy könnyebben átláthassuk az elképesztő fejlődésüket. A 2014-es világbajnokság kvalifikációján már láthattunk arra utaló jeleket, hogy a futballjuk sokat változott (pozitív irányba), hisz 10 meccsen mindössze 11 gólt kaptak, és 11 pontot szereztek, előtte két évvel pedig még Luxemburgtól is kikaptak.

Albánia kijutása a 2016-os Eb-re

Már említettem a szerencsét, ami Albánia esetében óriási szerepet játszott (gondolok itt az Európa-bajnokság létszámemelésre is), a csoportjuk erősebb, mégis rossz passzban lévő csapatokkal volt feltöltve. A szenvedő dánok és a belső problémákkal küszködő szerbek mellett alul teljesített Örményország is, a portugálok utcahossznyi előnyét pedig előre borítékolni lehetett. Ettől függetlenül már az első játéknapon borult a papírforma, hiszen Lisszabonban nyertek a CR7 nélkül felálló portugálok ellen – ami egyébként az egyetlen pontvesztése volt a később összes meccsét megnyerő csapatnak.

Albán válogatott. Fotó: Steindy/Wikipédia
Albán válogatott. Fotó: Steindy/Wikipédia

A második fordulóban a dánok ellen otthon tartottak egy pontot, négy nappal később a szerbek ellen idegenben örülhettek mindhárom pontnak – de ne feledjük, hogy ezt az UEFA ítélte Albániának, a híres drón történet után. November végén 7 ponttal a csoportjuk élére kerültek, és egy ötfős csoportban 10 pont minimum pótselejtezőt ér, tehát jól zárták az évet. Ezután megverték az örményeket, és a dánokkal is ikszeltek, a portugáloktól utolsó perces góllal szenvedtek csak vereséget, az utolsó fordulóban Örményországban kellett begyűjteni a három pontot a biztos kijutás érdekében – nagyon simán sikerült, 3-0-ra nyertek, és így két ponttal Dánia előtt végeztek, akikkel szemben veretlenek maradtak.

A keret és a sikerkovács edző

Az U21-es EB selejtezőn Albánia ellen játszottunk, és két meccsen mindössze egy pontot szereztünk. A sajtó nagyon kiosztotta utánpótláskorú ifjainkat, de a hozzáértők (vagy legalábbis aki utánanézett például a kereteknek) tudták, hogy a lesajnált albán csapat játékosai erős klubokban nevelkednek, gondolok itt Manajra (Inter), vagy éppen Barera (Atlético), de találunk játékosokat horvát, holland és görög első osztályból is. Félreértés ne essék, nem a mieinket szidom itt, inkább az albánok alábecsülését nem értem. Ők már sokkal jobbak, mint régen. Ha a keret egészére nézünk, egyáltalán nem találunk sztárokat, és hiányolhatjuk a kreatív játékosokat is (a transfermarkt szerint az öt legértékesebb játékos mind védő vagy kapus), de a védekező felfogású játékosaik jó csapatokban játszanak.

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
Alban Hoxha 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0'
Etrit Berisha 0 0 0 0 0 0 0 0 3 270'
Orges Shehi 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0'
Védők
Andi Lila 0 0 0 1 0 0 3 2 - 162'
Ansi Agolli 0 0 0 0 0 0 3 2 - 270'
Arlind Ajeti 0 0 0 0 0 0 1 2 - 175'
Elseid Hysaj 0 0 0 0 1 0 1 5 - 270'
Frederic Veseli 0 0 0 0 0 0 0 0 - 5'
Mergim Mavraj 0 0 0 3 1 0 1 1 - 270'
Naser Aliji 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Középpályások
Armir Abrashi 0 0 1 0 1 0 4 9 - 270'
Burim Kukeli 0 0 0 0 2 0 4 1 - 164'
Ergys Kace 0 0 0 0 1 0 1 2 - 28'
Ermir Lenjani 0 0 0 2 0 0 4 3 - 257'
Ledjan Memushaj 0 1 2 3 1 0 1 7 - 180'
Lorik Cana 0 0 1 0 0 1 2 1 - 43'
Migjen Basha 0 0 1 1 1 0 2 1 - 83'
Odise Roshi 0 0 0 1 0 0 0 2 - 105'
Taulant Xhaka 0 0 0 1 0 0 0 1 - 78'
Csatárok
Armando Sadiku 1 0 2 1 0 0 5 2 - 232'
Bekim Balaj 0 0 0 0 0 0 2 2 - 31'
Shkelzen Gashi 0 0 1 0 0 0 1 0 - 8'
Sokol Cikalleshi 0 0 0 0 0 0 0 0 - 16'

Az albánok a kerethez választottak edzőt, ezért természetesen olasz kapitányt neveztek ki a válogatott élére. Gianni de Biasi a Modena élén azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy két év alatt a harmadosztályból az élvonalba juttatta a csapatot, de később Spanyolországban, a Levante edzőjeként az év legjobbjának is választották. A megszokott 4-1-4-1-es felállást láthatjuk majd Albániától, egy biztonsági, leginkább védelemre épülő taktikával.

Albánia kulcsjátékosai

Természetesen a topligákban játszók viszik a hátukon a csapatot, ha valakit mindenképpen ki kell emelni, akkor az egyértelműen Cana. Nem csak azért, mert ő a legjobb, legértékesebb játékos, de az edzőnek is rengeteget segít, ő a tolmácsa – és természetesen a csapatkapitány is. A francia élvonalban 212, az olasz élvonalban 82, a Premier League-ben 31 meccsen szerepelt, már 88-szoros válogatott. Érdemes még kiemelni a csapat legtechnikásabb játékosát, Xhakát (Granit Xhaka testvére), rajta kívül jópár topligás játékost találunk: Hysaj stabil kezdő volt a Napoliban, 43 meccsen szerepelt, Berisha a szezon elején védte a Lazio kapuját összesen 20 meccsen, de elismert külföldi portálok szerint mégis a 19 éves Interben játszó csatár, Manaj lehet a meglepetésember.

Lorik Cana. Fotó: AdoDob/Wikipédia
Lorik Cana. Fotó: AdoDob/Wikipédia

Albánia felkészülési programja

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
máj 29. Albánia 3 - 1 Katar 2.00 3.40 3.75
jún 3. Albánia 1 - 3 Ukrajna 4.20 3.20 1.95

Okozhat meglepetést Albánia?

A fogadóirodák szerint a válasz egyértelműen nem, hisz a csoportkörös kiesésért mindössze 1.40-et fizet a , de én mégis úgy érzem, hogy Románia szintjét megütik, és akár Svájc ellen is szerezhetnek pontot. Ha a legkevesebb gólt szerzi az összes csapat közül Albánia, akkor a pénzünk 5.50-szeresét kaphatjuk vissza.

Fogadj MOST!