MEGOSZTÁS
Zaza. Fotó: Marco Iacobucci EPP / Shutterstock.com

A világbajnok német válogatott jutott tovább a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati negyeddöntőjéből, miután büntetőkkel legyőzte Olaszországot. Zaza rúgása azóta is lázban tartja a netet.

Mindig ezt csinálja a büntető előtt

Zaza mielőtt ellőtte volna a labdát, toporogva futott neki. Sokan kihagyták a büntetőket, de mégis ennek a mozdulatsornak köszönhetően csak Zaza váltott jegyet az internetes mémek világába. Mi is készítettünk egy videót, melyet ide kattintva nézhetsz meg. A találkozó után természetesen maga az illetékes is megszólalt, és elmondta, miért történt mindegy úgy, ahogy történt. “Mindig is így futottam neki a tizenegyeseknek, ráadásul most is sikerült Neuert elküldenem a rossz irányba” – mondta Zaza.

“A hibámat persze sosem fogom tudni elfelejteni, kísérteni fog. Ugyanakkor azt szeretném, ha az olaszok tudnák, mi mindent megtettünk” – folytatta nyilatkozatát a mérkőzés után. Zaza mellett Graziano Pellé is meglehetősen rosszul végezte el, és hagyta ki a büntetőt. “Túlságosan próbáltunk túljárni Neuer eszén, ez volt a baj. Zaza és én mindig betalálunk az edzéseken, sajnos ilyen nagy tét mellett hibáztunk” – mondta Pellé, akinek magyar kedvese a németek elleni meccsen is barátja kicsinyített másával szurkolt.