MEGOSZTÁS
Angol szurkolók. Fotó: Radiokafka/Shutterstock.com

Roy Hodgson angol nemzeti csapata a manchesteri Etihad Stadium gyepén lép pályára Törökország válogatottja ellen. Vasárnap fog megmérkőzni egymással a két EB-résztvevő csapat, s mivel még a felkészülés elején tartanak, várhatóan kísérletezni fognak a válogatottak szövetségi kapitányai.

A fogadni vágyók számára kecsegtető lehet ez a találkozó, hiszen például az angolok csatárainak bizonytalanságából kiindulva, nagyon is elképzelhető az, hogy – bizonyítandó az edzőnek – elsősorban és mindenekelőtt a gólszerzéssel lesz elfoglalva valamennyi pályára lépő támadó. Az angolok csatárainak bizonytalanságát nem úgy kell érteni, hogy gondok lennének a focistákkal, hiszen éppen ellenkezőleg van a dolog: mindegyik csatár kiváló formában van, s vélhetően mindegyikük nagyon fog hajtani azért, hogy helyet kapjon Anglia kezdőcsapatában.

Harry Kane bármikori gólszerzésére 2.05 a fogadóiroda ajánlata, de ugyanezen ajánlatánál már 2.37-es odds van Daniel Sturridge és 2.50 Jamie Vardy esetében. Az is eléggé valószínű, hogy a Dele Alli sem fog tétlenkedni, s az ő bármikori gólszerzésére bizony már háromszorosnál is több pénzt (3.25) kínál nyereménynek a .

Mivel a Liverpool e hét közepén játszott Európa Liga-döntőt, várható, hogy az angol válogatottba behívott focistái nem fognak főszerepet kapni a törökök elleni találkozón. Sőt, akár még az elképzelhető, hogy játszani sem fognak a Pool-focisták. Ezért például kockázatosnak bizonyulhat a Sturridge-féle fogadás. Mármint az, hogy játszani fog-e avagy nem, mert ha játszani fog, akkor biztosra vehető a gólszerzésért való hajtás.

És mi a helyzet a törökökkel? A csatár Burak Yilmaz gólszerzésére 4.50 a szorzó. Bizony nem elképzelhetetlen hogy gólt fog lőni a kísérletező angol nemzeti csapatnak.

Anglia felkészülési mérkőzései:

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
máj 22. Anglia 2 - 1 Törökország 1.50 4.20 7.00
máj 27. Anglia 2 - 1 Ausztrália 1.22 6.00 13.00
jún 2. Anglia 1 - 0 Portugália 1.91 3.30 4.50

Törökország felkészülési mérkőzései:

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
máj 22. Anglia 2 - 1 Törökország 1.50 4.20 7.00
máj 29. Törökország 1 - 0 Montenegró 1.40 4.20 9.00
jún 5. Szlovénia 0 - 1 Törökország 3.40 3.20 2.20