Lengyelország

Lengyelország

Lengyelország az 1970-es években és az 1980-as évek elején volt a csúcson, 1974-ben és 1982-ben is vb-bronzig jutott. Fura, de a lengyel labdarúgás legnagyobbjainak neve L-betűvel kezdődik, Lato 7 góljával az 1974-es vb-n gólkirály lett, a legtöbb gólt a nemzeti csapatban ezidáig Lubánski szerezte. A jelen legnagyobb lengyel csillaga pedig a Bayern támadója, Lewandowski.

Lengyel válogatott. Fotó: MediaPictures.pl/Shutterstock.com
Lengyel válogatott. Fotó: MediaPictures.pl/Shutterstock.com

Gyenge szereplés eddig

Nem lehet ráfogni a lengyel-válogatottra, hogy rutinos Eb-résztvevő lenne. 1960 és 2004 között egyszer sem vett részt Európa Bajnokságon, ami valóban fura, hisz mineközben az 1974-es és 1982-es vb-n bronzérmes lett. Először a 2008-as Eb főtábláján találkoztunk Lengyelországgal, de a csoportkörben búcsúzni kényszerült. Négy éve az ukrán-lengyel közös rendezésű kontinensviadal sem hozta meg az áttörést, az A-csoport utolsó helyén végzett a válogatott. Eddig az Eb-kel nem volt szerencséje a lengyeleknek, talán majd most, 2016-ban!

Németek mögött, emelt fővel

A D jelű csoportban Németország mellett Írország, Skócia, Grúzia és Gibraltár volt Lengyelország ellenfele a selejtezőkben. Lewandowskiék 6-3-1-es mérleggel zártak, és Németország mögött a második helyen csont nélkül jutottak a főtáblára. A selejtezők során a legtöbb gólt (32) a lengyel csapat lőtte, picit árnyalja a képet, hogy a 32-ből 15-öt a gibraltári válogatott kapott. A 32 gólból 13-at Robert Lewandowski jegyzett, lengyel barátaink pedig abban bíznak, hogy Franciaországban sem áll le a Bayern támadója.

Lengyelország 2016-os Eb kerete

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
Artur Boruc 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0'
Wojciech Szczęsny 0 0 0 0 0 0 0 1 0 90'
Łukasz Fabiański 0 0 0 0 0 0 0 2 2 420'
Védők
Artur Jędrzejczyk 0 0 0 0 2 0 5 4 - 510'
Bartosz Salamon 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Jakub Wawrzyniak 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Kamil Glik 0 0 0 1 1 0 4 2 - 510'
Michał Pazdan 0 0 0 2 1 0 6 0 - 510'
Thiago Cionek 0 0 0 0 0 0 4 0 - 90'
Tomasz Jodłowiec 0 0 1 0 0 0 2 0 - 156'
Łukasz Piszczek 0 0 0 2 1 0 4 0 - 420'
Középpályások
Bartosz Kapustka 0 0 1 2 3 0 5 2 - 206'
Grzegorz Krychowiak 0 0 0 2 0 0 3 18 - 510'
Jakub Błaszczykowski 2 1 3 2 0 0 5 9 - 444'
Kamil Grosicki 0 2 0 5 1 0 5 1 - 305'
Karol Linetty 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Krzysztof Mączyński 0 0 0 3 1 0 6 3 - 354'
Piotr Zieliński 0 0 0 0 0 0 0 1 - 46'
Sławomir Peszko 0 0 0 0 1 0 3 2 - 19'
Csatárok
Arkadiusz Milik 1 1 6 10 0 0 4 12 - 510'
Filip Starzyński 0 0 0 0 0 0 0 0 - 1'
Mariusz Stępiński 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Robert Lewandowski 1 0 6 3 0 0 6 16 - 510'

Lengyelország kulcsjátékosa

Jelenleg Robert Lewandowski a lengyel labdarúgás legfényesebb csillaga. A selejtezők során 13 gólt jegyzett, a 2015/16-os Bundesliga idény gólkirálya lett, bajnoki címet és DFB Kupát nyert a Münchennel. A 2015 szeptemberében lejátszott Wolfsburg elleni bajnokin 9 perc alatt szerzett 5 gólja csereként beszállva örökké emlékeztes marad. A teher nagy, mindenki tőle várja majd a gólokat, de a lengyel válogatott a selejtezők során bizonyította, hogy sokra hivatott.

Robert Lewandowski. Fotó: MediaPictures.pl/Shutterstock.com
Robert Lewandowski. Fotó: MediaPictures.pl/Shutterstock.com

Felkészülési program

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
jún 1. Lengyelország 1 - 2 Hollandia 2.50 3.20 2.88
jún 6. Lengyelország 0 - 0 Litvánia 1.18 6.00 19.00

Esélyek, tippek

Lengyelország Eb-múltja nem túl fényes, konkrétan főtáblán még nem nyert meccset a válogatott. Most erre mutatkozik esély, Észak-Írország ellen kötelező lenne nyerni rögtön az első csoportmeccsen, aztán a német és ukrán válogatott elleni találkozókon is lehet ‘csipegetni’. Papírforma alapján ebben a csoportban kialakulhat egy Németország – Ukrajna – Lengyelország – Észak-Írország sorrend. Ha Lewandowskiék valóban a C-jelű négyes 3. helyén végeznek, 3.00-as odds-szal számolhatunk az Unibetnek köszönhetően.

Fogadj MOST!