MEGOSZTÁS
Divock Origi
Divock Origi (Fotó: mooinblack / Shutterstock.com)

Divock Origi, az akár az Európa-bajnoki cím megszerzésére is esélyesnek tartott belga válogatott, valamint a Liverpool FC csatára sérülést szenvedett az angol élvonal legutóbbi fordulójában. A 4-0-ás hazai győzelemmel végződött Liverpool-Everton városi rangadón az első gólt szerző játékost a 43. percben le kellett cserélni (a későbbiekben szintén gólt ünneplő Daniel Sturridge váltotta).

Jürgen Klopp, a hazaiak menedzsere azt mondta a mérkőzés után, hogy elsőre ő is azt hitte, mint amit oly sokán mások, vagyis eltörött a belga válogatott csatár bokája. „Ez szerencsére nem történt meg, folytatta Klopp, nincs törés, de azt sajnos még nem lehet tudni, hogy sérültek-e a szalagok. Origi egyelőre jól van, tud mosolyogni, ám egyelőre túl korai bármit is kijelenteni, s az esetleges sérülésről –a szalagok állapotáról – meg kell várnunk az orvosi vizsgálatok eredményét.”

Jelenleg tehát az a helyzet, hogy még kérdőjeles a 21 éves Divock Origi belga válogatottbeli szereplése a nemsokára keződő Európa-bajnokságon.