MEGOSZTÁS
Manuel Valls ragaszkodik a szurkolói zónákhoz. Fotó: sootra/Shutterstock.com

A francia kormány azt akarja, hogy az Euro 2016 végéig – egészen pontosan: idén július végéig – legyen meghosszabbítva a rendkívüli állapot. Mint ismeretes, a tavaly novemberi párizsi merényletek óta van rendkívüli állapot Franciaországban. Ezt a rendkívüli állapotot már kétszer meghosszabbították, s a mostani lejárta május 26-án esedékes. Azért kéri ezt a meghosszabbítást a francia kormány, mert idén nyáron két nagyszabású sporteseménynek ad otthont Franciaország (június 10. – július 10. között labdarúgó Európa-bajnokság és július 2-24. között a világ legismertebb országúti kerékpárversenye, a Tour de France), s ennek köszönhetően szélesebb hatásköre lehet a rendőrségnek az esetlegesen szükséges intézkedésekre. (Pl. letartóztatások, házkutatások, megfigyelt személyek mozgásának korlátozása, stb.).

Tavaly november 13-án a világbajnok Németország párizsi vendégszereplésekor robbantott egy terrorista a mérkőzésnek otthont adó Stade de France „B” bejáratánál, a meccs után pedig a nézőközönség egy része a focipályán sereglett össze és várt a veszély elmúltáig. A párizsi terrorcselekmények során mintegy 130 ember halt meg, amikor a terroristák megtámadták a Bataclan színházat, valamint további öt helyszínt és bombamerénylet volt Stade de France stadionnál. Az idén márciusi brüsszeli terrortámadások óta pedig lehet tudni, hogy a foci EB tömegeket vonzó szurkolói zónái is fenyegetettek.

– Az Euro 2016 elejétől a végéig biztosítanunk kell a teljes biztonságot úgy a stadionokban, mint a szurkolói zónákban – mondta Manuel Valls francia miniszterelnök.