MEGOSZTÁS
Joachim Löw. Fotó: Tomasz Bidermann/Shutterstock.com

Németország kiesését hozta a második elődöntő, melyet Griezmann duplájával a házigazda franciák nyertek. Joachim Löw szerint ők voltak a jobbak, és a gyengébb csapat jutott a döntőbe.

Nem a jobb csapat ment tovább

A német kapitány szerint ők uralták a középpályát, és ezáltal a meccset is. “Mi voltunk a jobbak. Rengeteg energiát öltünk a mérkőzésbe, támadtunk és jók voltunk az egy-egy elleni szituációkban. Nem volt szerencsénk, közvetlenül a szünet előtt kaptak egy tizenegyest, később viszont megvoltak a helyzeteink, de sajnos nem tudtunk gólt szerezni” – értékelt Löw. Hozzátette, szerinte a 2010-es világbajnokságon és 2012-es Európa-bajnokságon is egy jobb csapat verte meg őket, most viszont egy gyengébb ellenfél ütötte ki őket. “Nincs szükség nagy elemzésre a mérkőzés után, alig vétettek hibát a játékosaim” – mondta a német szakember.

Nem jó a létszám bővítése

Egy német újságnak nyilatkozva kifejtette azon véleményét is, hogy a bővítés nem tetszik neki. “Úgy gondolom, túl sok a 24 csapat. A világbajnokságot is ki lehet akkor bővíteni 40 csapatosra, és így tovább és tovább. Ez egy hosszútávú probléma, azt érezheted, hogy ez nem tesz jót a futballal. A minőség romlik” – vélekedett, és ezzel Mats Hummels is egyetértett. “Nem ilyen szintű Európa-bajnokságra számítottunk. Sok csapat egyáltalán nem akarta a labdát, csak védekeztek és gól nélküli döntetlenre játszottak”. Gól nélküli döntetlenből egyébként nem volt kiugróan sok, viszont abban igaza van, hogy sokan játszottak biztonsági játékot, valószínűleg ezért is volt olyan sok kései gól, mert a védelmek próbáltak a végsőkig kitartani, ami nem mindig sikerült.