MEGOSZTÁS
Thomas Müller. Fotó: Tomasz Bidermann/Shutterstock.com

Portugália már bejutott a döntőbe, és várja ellenfelét, mely a Németország – Franciaország összecsapásból fog kikerülni. Előzetesen ez a klasszikus párosítás egy remek meccset ígér, reméljük így is lesz. A találkozó kapcsán Thomas Müller és Toni Kroos is elmondta a véleményét.

Veszélyesek a francia kontrák

Thomas Müller tisztában van vele, hogy nem lesz könnyű dolguk Franciaország ellen. “A házigazdák csapata minőségi játékosokból áll, akik megmutatták támadási kvalitásaikat Izland ellen. Tudjuk mire számíthatunk. Nem akarjuk látni, ahogy kontratámadást vezetnek, ezt mindenképp szeretnénk elkerülni. Nem szabad egyéni hibákat vétenünk, mert azt rögtön megbüntetik. Megvan a tervünk, meglátjuk hogyan működik éles szituációban” – mondta a német támadó, aki a sokat próbálkozók, de gólt nem szerzők listáját vezeti. Eddigi 16 lövéséből egyetlen találat sem született ezen az Eb-n. Korábbi csapattársa, Miroslav Klose meg is védte ezen statisztika kapcsán. “Ez időnként előfordul a támadókkal. A legfontosabb dolog, hogy soha nem adja fel. Ha győztes gólt szerez, mint Götze a 2014-es vb-döntőn, akkor senki nem fog erről beszélni” – védte meg Müllert a világbajnokságok gólrekordere.

Nem félnek a franciáktól

A teljes Eb-mezőnyben legtöbbet passzoló Toni Kroos szintén kiemelte az ellenfél egyéni képességeit, de hozzátette, egyáltalán nem tartanak tőlük. “Minden eddigi Eb-meccsünkön a német szurkolók voltak többségben. Az elődöntőben ez talán már nem így lesz. A francia csapatnak szurkolnak majd többen a stadionban, de ez egyúttal nyomás is, amit kihasználhatunk. Tiszteljük Franciaországot, technikás játékosaik vannak, de nem félünk tőlük. Ki kell hoznunk magunkból a legjobbat. Ha nem sikerül, mehetünk haza” – vélekedett Kroos.

Az Eurosport madara így jósolta meg a végeredményt