MEGOSZTÁS
Magyarország

Lencse László már nem készül tovább a magyar válogatottal, viszont megérkezett Priskin Tamás és Stieber Zoltán, s mindketten csatlakoztak a kerethez. A pénteken Elefántcsontpart ellen 0-0-ás gólnélküli döntetlennel zárult felkészülési mérkőzés, majd a hétvégi pihenő után a magyar válogatott tagjai ismét elutaztak Ausztriába, s a leogangi edzőtáborban készülnek az Európa-bajnokságra.

A rossz időjárás miatt az első helyett a második számú pálya állt a rendelkezésre. Bernd Storck szövetségi kapitány ezen tartotta meg a tervezett tréningeket, de amúgy sem volt gond, hiszen labdás edzés helyett leginkább futás szerepelt a programban.

– Lencse László nagyszerű szezont zárt. Szerettem volna megismerni és megnézni őt személyesen az edzéseinken, valamint lehetőséget adni neki arra, hogy velünk dolgozzon, mert érdekes játékosnak tartom a jövő szempontjából, már a vb-selejtezők tekintetében is – nyilatkozta a támadóról Bernd Storck az mlsz.hu-nak. – Remek munkát végzett velünk, keményen dolgozott, jó benyomást tett ránk. Így, hogy nem tartott velünk a második edzőtáborba, több ideje lesz meghozni a megfelelő döntést azzal kapcsolatban, hogy melyik klubban folytatja pályafutását. Az azonban biztos, hogy a jövőben fog még tőlem további lehetőséget is kapni a válogatottban.

Magyarország meccsei az EB-n:

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég Helyszín TV
jún 14.
aut
0 - 2
(0 - 0)
hun
Bordeaux M4 Sport
jún 18.
isl
1 - 1
(1 - 0)
hun
Marseille M4 Sport
jún 22.
hun
3 - 3
(1 - 1)
por
Lyon M4 Sport
jún 26.
hun
0 - 4
(0 - 1)
bel
Toulouse M4 Sport