Bognár szerint Storck nem csinált sok mindent

Bognár szerint Storck nem csinált sok mindent

567
0
MEGOSZTÁS

Bognár György többször is feltűnik az Európa-bajnokság alatt az M4 képernyőjén, ahol a szakértőkkel leginkább csak ellenkezik, saját tudását bizonygatva. Ezt a hozzáállását már Dárdai Pál kinevezésekor is hallhattuk, és most Bernd Storckot is megtalálta. A Bajánál, a III. Kerületnél és a Csákvárnál is edzősködő Bognárt a francia So Foot kérdezte az Eb-ről.

2014: Dárdai kinevezése szembeköpés

Bognár György 2014-ben nem tudta magában tartani azon véleményét, amit később az élet nagyon komolyan keresztülhúzott. Dárdai kinevezésekor ezt nyilatkozta a NSO Tv-nek: “Kapkodás, hogy a Dárdai Palit nevezték ki. U nem tudom hányból hogyan lehet valaki szövetségi kapitány? Bírom a Palit, nem az ő képességeit vonom kétségbe, hanem a szövetségét azon döntését, hogy szembeköpte a magyar edzőtársadalmat. Pro Licenceket kell végezni, több évtizedes munkák vannak egyesek mögött, és akkor Dárdai Pál a szövetségi kapitány?” – mondta még két éve.

2016: Csak folytatta Dárdai munkáját, ennyi

Gyuri szövetségi kapitány akar lenni, egyéb más magyarázat nincs rá, hogy miért mindig az aktuális edzőket támadja. A francia lapnak adott interjúban kiemelte, hogy Storck lényegében nem sok mindent csinált. “Kíváncsi a véleményemre? Dárdai tette ilyen dinamikussá ezt a csapatot, Storck különösebb változtatás nélkül, egyszerűen csak folytatta a munkáját. Ennyi” – vélekedett a korábbi magyar válogatott. Természetesen itt nem hagyta annyiban ámokfutását. “1986-ban olyan játékosokkal kellett szembenéznünk, mint Platini, Giresse, Tigana, vagy épp Zavarov, Jakovenko és Belanov. Brutális névsor. A mostaniaknak ennél könnyebb volt a sorsolása, még gyengébb ellenfél is volt” – gondolt itt nyilván Izlandra Bognár György, mely Anglia kiejtése után épp a negyeddöntőre készül.