MEGOSZTÁS
Simone Zaza
Simone Zaza. (Fotó: Marco Iacobucci EPP / Shutterstock.com)

– Hiszünk, mert Conte is hisz bennünk! – idézte a Corriere dello Sport Simone Zaza olasz válogatott csatárt. A Juventus 24 éves támadója arról is mesélt, hogy keményen dolgoztak az utóbbi időben. Persze, nem tudhatja, hogy mi várható az Európa-bajnokságon az olasz válogatottól, viszont abban biztos, hogy 100 százalékban oda fogják tenni magukat, s majd meglátják, hogy mire lesz elegendő a szív és az akarat ereje. És természetesen azt sem felejtette ki, hogy személy szerint is jó formában van.

Ha már „kéznél volt” Simone Zaza, akkor az EB mellett az olaszokat foglalkoztató másik jelentős dologról is nyilatkozott (azaz arról, hogy a kontinenstornát követően a Chelsea menedzsere lesz Conte). A Juve és az olasz válogatott csatára úgy véli, hogy Antonio Conte, aki már csomó mindent nyert edzői pályafutása során és még a válogatottnál is kipróbálhatta magát, új kihívásokkal akar megbirkózni.

Vagyis Zaza hibátlanul „felmondta” a szokásos sablonos dumát.