MEGOSZTÁS
Stade Bollaert-Delelis. Fotó: Liondartois/Wikipédia

– Városunk biztonságos, s nagyon örülünk, hogy Lens is a labdarúgó Európa-bajnokság helyszínei közé tartozik – mondta egyik nyilatkozatában Sylvain Robert, a kis északi város polgármestere, majd gyorsan hozzátette, hogy reményeik szerint képesek lesznek megbirkózni a városban rendezendő EB-meccsekre látogató több tízezer focirajongó ellátásával kapcsolatos dolgokkal.

Ennek hallatán talán elegendő arra gondolni, hogy Lens lesz a helyszíne az Európa-bajnokság csoportkörének egyik kiemelt biztonsági kockázatot jelentő találkozójának. Egészen konkrétan a június 16-án rendezendő Anglia–Wales összecsapásról van szó. Érdemes tudni, hogy a településen 32 ezer ember él, s a város teljes lakossága simán beférne a helyi stadionba, ugyanis a Stade Bollaert-Delelis befogadóképessége 38 ezer. Nos, ebbe a városba várnak a legenyhébb és a nagyon-nagyon jóindulatú számítások szerint mintegy 50 ezer szigetországi szurkolót az Anglia–Wales meccsre.

Egyelőre még az van, hogy Lens polgármestere derűlátó és leginkább az ünnepi hangulatról beszél.

A következő meccseknek ad otthont a Stade Bollaert-Delelis

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég TV
jún 11. Albánia 0 - 1
(0 - 1)
Svájc M4 Sport
jún 16. Anglia 2 - 1
(0 - 1)
Wales M4 Sport
jún 21. Csehország 0 - 2
(0 - 1)
Törökország Duna TV
jún 25. Horvátország 0 - 1 AET
(0 - 0)
Portugália M4 Sport

1 hozzászólás

Comments are closed.