MEGOSZTÁS

Csehország sokat védekezve kezdte meg az Európa-bajnokságot, de végül a bunkerjük összedőlt Spanyolország ellen. Horvátország merőben más taktikával gyűjtött be három pontot Törökország ellen. A találkozó legnagyobb kérdése, hogy a csehekben csak ennyi van, vagy a spanyolok ellen nem mertek többet felvállalni. A találkozóra Saint-Étienne városában kerül sor, a játékvezető pedig az angol Mark Clattenburg lesz.

Veszettül védekeztek a csehek

Spanyolország ellen kezdtek a csehek, és szinte a teljes találkozón a saját tizenhatosuknál tömörültek. Ezt a taktikát nem vegyítették kontrákkal. Vagy nem tudták, vagy nagyon tartottak a spanyoloktól, akik annyira dominálták a meccset, hogy szinte végig náluk volt a labda. Hátul zártan, kevés területet hagyva nézték a csehek, ahogy passzolgattak a spanyolok. Egészen addig, amíg be nem talált az ellenfél. Úgy tűnt, nekik teljesen megfelel a 0:0 is, pedig a spanyolok egyáltalán nem voltak élesek. Lett volna hely az ellentámadásoknak. Taktikájuk végül megbosszulta magát, és ennek a következménye az, hogy a horvátok ellen már nem lesz elég nézni a focit, mutatni kel valamit előre játékban is.

Cseh válogatott. Fotó: Dziurek/Shutterstock.com
Cseh válogatott. Fotó: Dziurek/Shutterstock.com

Hibák a tömörülésben

A csehek védekezését szerintem a spanyolok gyenge hatékonysága javította fel. Iniesta és Silva ügyesen játszotta át ezt a védelmet, közel 10 kulcspasszuk volt, viszont elől teljesen becsődöltek. Morata, Nolito, Pedro, és Aduriz, mind alul teljesítettek, és nem a jó cseh védők miatt. Cech többször is szorult helyzetben találta magát, és ha ő nem lenne világklasszis, akkor ezt nem úszták volna meg 1 kapott góllal. Végül 4 védéssel zárt az Arsenal hálóőre, és 2 felszabadítással! A középpályás védekezés sem volt magas szintű, Darida és Plasil nem sok labdát halászott el a letámadó spanyoloktól, és a támadás indításaik is besültek. Ugyanez a taktika a horvátok ellen újra vereséget fog jelenteni számukra, annyi különbséggel, hogy addig nem fognak tudni kitartani, mint a spanyolok ellen. A selejtezők alatt egyébként lényegesen aktívabbak voltak, most visszatérhetnek ahhoz a játékhoz. Ez egyet jelenthet majd a lőtt és kapott gólokkal.

Az Európa-bajnokság második legjobbja

Nyilván szubjektív vélemény, de nálam Dimitri Payet nyitómeccses teljesítménye után, Luka Modric játéka tetszett a legjobban. Ha egy lexikonban a csapat motorja kifejezést kellene elmagyarázni, egyszerűen csak ennyit írnék oda, hogy Modric Törökország elleni produkciója. Mozgatta a csapatot, meghatározta a játék stílusát és megnyerte a meccset. 88%-os hatékonysággal passzolt, összesen 60-szor. Nem csak passzolt, hanem védekező feladatokat is ellátott: 3-szor szerelt, 5-ször szerzett labdát és 3 felszabadítása is volt. Kis számoknak látszanak, de ez nagyszerű teljesítményt takar. “Egy igazi vezető. Mágikus gólt szerzett, mely végül a találkozó egyetlen találata lett. Szükségünk van Lukára, vele teljesen más szintre kerül a csapatunk” – mondta a horvát szövetségi kapitány Modricról a meccs után.

Luka Modric. Fotó: Marcos Mesa Sam Wordley/Shutterstock.com
Luka Modric. Fotó: Marcos Mesa Sam Wordley/Shutterstock.com

Kétféle horvát taktika, lesz itt baj csehek!

Úgy véltem felfedezni a törökök elleni meccsükön, hogy Ante Cacic két dologgal is megpróbálkozott. Először Mandzukicra próbált játszani, szélről beívelésekkel. Furcsa módon ez nem feltétlenül Mandzukic miatt mondott csődöt, hiszen a fejpárjait egész jó arányban megnyerte a csatár, hanem a beívelések nem sikerültek jól. A második játékrészben inkább a technikai tudásukra próbáltak alapozni, sokkal többet lőttek például kapura. Ez utóbbi hatékonyabban működött, de az első verziónak is van létjogosultsága egy Csehország ellen. Hiányzók terén viszont nem állnak jól, Corluka és Perisic sérüléssel bajlódik, míg Srna elvesztette édesapját. Visszatért a csapathoz, de kérdés mennyire lesz ez hatással a koncentrációjára. Az első meccsen egyébként Modric mellett ő volt a legaktívabb támadásban, sokszor feljött, passzolt és beívelt, tehát érzékeny vesztesége lenne a kiválása.

D-csoport tabella

Név LM Ny D V RG:KG GA Pt
Horvátország 3 2 1 0 5:3 +2 7
Spanyolország 3 2 0 1 5:2 +3 6
Törökország 3 1 0 2 2:4 -2 3
Csehország 3 0 1 2 2:5 -3 1

Horvátország az esélyes

A cseheknek változtatniuk kell, nyíltabbnak kell lenniük, mert a középpályán nem elég jók labdaszerzésben ahhoz, hogy ez a védekezésből kontrázgatás működjön. Viszont ha változtatnak, ha nem, ez a horvát középpálya őket is kivégzi. Feltéve, hogy úgy fognak játszani Modricék, mint a törökök ellen. Lassan meccsről-meccsre nőnek az overek szorzói, nem csoda, hiszen a meccsek többségén maximum 2 gól születik. Ettől függetlenül én látok most fantáziát az AH 2 felettben 1.65-ért. Emellett nem igazán tudom elképzelni, hogy a csehek nyerjenek, tehát Horvátország nyer vagy döntetlent ér el dupla esély óvatosoknak 1.20-ért. Én bátor leszek, és bevállalom a horvát sikert.

Tipp: Horvátország nyer 1.85

A mérkőzéstipp játék nyertese LFCfanBoti

Gratulálunk, LFCfanBoti!

A nyertes tipp: X, David Lafata, 54. perc, beküldve: 2016.06.17 17:17 CEST