MEGOSZTÁS

Véresen komoly meccsel kezdődik a B-csoport szombaton kora este. Kiemelkedik ebből a kvartettből Anglia, viszont a többiek közül bárki továbbjuthat. Egy ilyen helyzetben minden egymás elleni találkozónak nagy jelentősége van. Amelyik csapat mentálisan toppon lesz és fel tudja dolgozni a nyitómeccs valódi tétjét, az lépéselőnybe kerül.

Súlyos pofon Svédországban

Legutolsó felkészülési mérkőzésén, nagyon gyengén teljesített Coleman mester együttese. Ki lehet kapni Ibráéktól, de a vereség módja és aránya (3:0) sokat elárul a sárkányok jelenlegi állapotáról. Beszédes adat, hogy egyszer sem találták el a kaput a walesiek. Helyezkedési hibák tömegét vétették folyamatosan a védők. Óriási terület volt a középpályás sor és a bekkek között. Lassú, töketlen csapat benyomását keltette a brit gárda. Érdemes megnézni az első svéd gólt, amit Forsberg szerzett:

Három sárga mezes hét walesi gyűrűjében talált be. Ramsey-ék a második hullámban lassan értek vissza, gyakorlatilag három játékost futott le Forsberg.

Fárasztó szezon után

A gyors, sokat dolgozó szlovák válogatott komoly veszélyt jelent Walesra. Nem tudom, hogy Coleman hogyan tud frissíteni, de tény, hogy a csapat húzóembereit: Ramsey, Bale, Allen teljesen kifacsarta az európai klubszezon. Érdemes megnézni a walesi játékosok reakcióit a bekapott gólok után. Mutogatnak, egymásnak dumálnak, dühöngnek, levegőbe csapkodnak. Tehetetlennek tűntek számomra, amiből arra következtetek, hogy nem állnak készen a tornára. A fő gond szerintem a védekezés. Nagyon messze álltak a svéd játékosoktól, és a csapatrészek mozgása, teljesen ziláltnak tűnt. Ibrahimovic vezetésével többször került Williemsék mögé a skandináv válogatott, ez pedig rossz előjel, a jövőre nézve. További aggodalomra ad okot, hogy úgy tűnik Coleman kapkod. Nem tudta összerakni a felkészülési időben a középpályás sort. A Real BL-döntője miatt nem számolhatott sokáig Gareth Bale-el. Joe Allen mellőzése érthetetlennek tűnik, Ramsey pedig hiába szőkített be, nem került csúcsformába. Bűn lenne kihagyni a friss angol bajnokot a kezdőből. Andy Kingnek biztos a helye a pálya közepén, de nagy kérdés, hogy ki fog ebben a csapatban párharcokat nyerni, labdát szerezni? Jelenleg az egy szem csatár kiléte is bizonytalan. Vokes és Simon Church nem túl eredményes, de a selejtezőkön rendre játszó Robson-Kanu méltánytalanul kevés szerepet kapott a felkészülési meccseken. Bárhogy nézem, csak oda lyukadok ki, hogy Wales nemzeti csapata bajlós előzményekkel kezdi meg az Európa-bajnokságot.

Meglepetés a világbajnok ellen

Augsburgban győzte le Szlovákia Németországot. Óriási meglepetés volt a 3:1-es vendégdiadal, akkor is, ha a németek a „B” csapatukkal álltak fel. Egygólos hátrányból fordított Jan Kozák együttese, ami mutatja a csapat mentális erejét, és rendkívüli fizikumát. A május 29-én lejátszott augsburgi meccsen egyébként félbeszakadt a játék, mert a szünet után 2:1-es szlovák vezetésnél “monszuneső” söpört végig a stadionon. Északi szomszédunk nem zökkent ki, jobban alkalmazkodott a bokáig érő vízhez és belőtte a harmadik gólt:

Érdekesség, hogy a 4-5-1-es játékrendszerben a selejtezőkön rendre Nemec játszott az ék posztján, a németek és az észak-írek elleni meccsen azonban Duda és Duris kapott elől szerepet. Ki kell emelni a szlovák csapat középpályásait: Weiss, Kucka, Hamsik és Hrosovsky rengeteget dolgozik, és meggyőző egységet alkot. Legutolsó felkészülési mérkőzésén Trnavában dominált Szlovákia. Észak-Írország ellen több mint hetven százalékban birtokolták a lasztit Hamsikék. A vége mégis 0:0 lett, és hiába lőttek a szlovákok 17-szer kapura, a nagy helyzeteket a vendégek hagyták ki.

Önbizalom, vagy nagy arc?

„Nem kérek Bale-től autogramot, majd ő fog tőlünk a meccs után” – üzente Jan Kozák a walesi sztárnak. Sosem jó ilyeneket mondani egy fontos mérkőzés előtt (lásd: Norvégia esetét), de az önbizalomtól duzzadó szlovák kapitány „mourinhói” eszközöket is alkalmaz, hogy levegye a nyomást csapatáról. A sárkányok a torna előtt meglepetést ígérgettek, de a svédországi vereség óta kussolnak. Az is lehet, hogy eltolták a walesiek a felkészülést? A szombati meccs mindenre választ ad majd!

Jan Kozak. Fotó: Soloviov Vadym/Shutterstock.com
Jan Kozak. Fotó: Soloviov Vadym/Shutterstock.com

Jó formában lévő csapatot ne bolygass meg!

Első ránézésre, úgy tűnik, hogy egyben van a szlovák válogatott. Nagy valószínűség szerint a Németországot legyőző játékosaira épít majd Jan Kozák. Chris Coleman már nincs ilyen kedvező helyzetben. A svédek elleni kezdőn nem nagyon tud variálni, nem fér bele Bale, Ramsey és Allan jegelése akkor sem, ha nyilvánvaló, hogy a nehéz szezon kivette az együttes legnagyobb neveit. Legutóbb a 4-1-4-1-es játékrendszert próbálták a sárkányok, szerintem nem véletlenül, de a középpályán most már játszatni kell a sztárokat. A kezdőcsapatok a következőképpen alakulhatnak:

Wales: Hennesey – Gunter, Chester, Williams, Davies – Ramsey – Bale, King, Vaughan, Allen – Vokes
Szlovákia: Kozacik – Svento, Durica, Skritel, Pekarik – Kucka, Hrosovsky – Weiss, Hamsik, Duris – Duda

Bőséges fogadási lehetőségek

Úgy gondolom, hogy ebben a mérkőzésben rendesen van pénzkereseti lehetőség. Első körben szerintem érdemes megfontolni a szlovák együttes sikerét. Úgy tűnik, hogy mentálisan és fizikálisan is jobb állapotban van jelenleg Jan Kozák csapata és a 2.88-as szorzó nagyon szép nyereményt kínál. A közvetlen előzményekből kiindulva meglepetés lenne számomra, ha Wales győzni tudna. Bátran ajánlom tehát az x2-őt (döntetlen, vagy vendég siker), ami jelenleg 1.46-al szoroz az Unibetnél. Tipikus „elsőmeccses” ajánlat az under (alatt) fogadás. A britek nem tudtak nagy tempót futni Svédországban, és meglepődnék, ha nagyobb sebességi fokozatra tudnának kapcsolni Bordeauxban. Mindezek tükrében a 2,5 gól alatti (1.47) fogadás biztosnak tűnik. Kockázatot vállalunk, ha a félidői döntetlenre utazunk (1.90), mert ha bekezdenek Hamsikék, akkor könnyen bukhatjuk a tétünket. Lelkesen keresem azt az irodát, ahol lehet labdabirtoklási fölényre fogadni. Amennyiben a Szlovákia – Észak-Írország meccsből indulunk ki, akkor simán lejöhet a szlovák mezőnyfölény Wales ellen is.

Szlovákia nyer @ 2.88  Kevesebb, mint 2.5 gól lesz @ 1.47