Ünnepnapi készülődés Franciaországban

Ünnepnapi készülődés Franciaországban

234
0
MEGOSZTÁS

Franciaország visszafojtott lélegzettel készült vasárnap a labdarúgó Európa-bajnokság esti döntőjére. A házigazdák az 1998-as világbajnokságon aratott hazai győzelem megismétlését remélik, míg a portugálok először nyerhetik el a trófeát.

A csütörtöki elődöntőben a világbajnok németek felett aratott francia győzelem óta Párizsban fokozatosan erősödő euforikus hangulat uralkodik. Az elmúlt napokban az egész ország felsorakozott a nemzeti válogatott mögött, elemzők, politikusok, szurkolók egyértelműen azt várják, hogy a kupa Franciaországban marad.

A tavalyi 147 áldozatot követelő januári és novemberi iszlamista merényletek, majd a munkajogi reform miatti tavaszi sorozatos szociális konfliktusok után az Eb-győzelem nyári felüdülését teremthet a társadalomban.

A csapat iránti lelkesedés mutatja, hogy “a franciáknak szükségük van az együttlétre, még akkor is, ha utána az élet megy tovább” – mondta vasárnap Francois Hollande államfő a Le Journal du Dimanche című hetilapban megjelent interjúban, néhány órával a döntő előtt. “Megtapasztaltuk ezt a merényletekkor. Együtt voltunk a tragédiákban, most az örömben kell egymásra találnunk” – tette hozzá.

A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy a válogatott tagjait is “nagyon megviselték” a november 13-i terrortámadások, hiszen a Stade de France-nál történt merénylet idején a stadionban játszottak a német válogatott ellen.

A merényletek önazonosságuk részévé vált, beivódott a tudatukba. Meg vannak arról győződve, hogy örömet kell szerezniük a franciáknak, akiket megviseltek ezek a próbatételek. Boldoggá akarnak minket tenni. Didier Deschamps (szövetségi kapitány) megtanította nekik, hogyan kell az embereket boldoggá tenni. Tudják, hogy ez a pillanat nem mindennapi” – fogalmazott Francois Hollande.

Az államfő szerint “a sport lehetőséget teremt az együttlétre, miközben a politika inkább megosztó“. Arra is felhívta a figyelmet, hogy 1998-ban nagyon sok szó esett arról, hogy milyen származásúak a játékosok, milyen színű a bőrük, 18 évvel később azonban ez már nem képezi vita tárgyát.

Franciaország kevert ország, ez tény. Nem kell többet elmagyarázni, az egész ország támogatja a csapatot” – hangsúlyozta Francois Hollande.

Franciaország 1984-ben Európa-bajnokságot, 1998-ban pedig világbajnokságot rendezett és mindkettőt megnyerte, miközben a játékosok az ország jelképeivé váltak: 1984-ben Michel Platini, 18 évvel ezelőtt pedig Zinédine Zidane. Vasárnap este a franciák által csak Grizou-nak becézett Antoine Griezmann lehet az utóduk. Az Atletico Madrid 25 éves játékosa vezeti az Eb góllövőlistáját, az eddigi hat találkozón hat gól lőtt.

A portugál válogatottban egyébként három, Franciaországban született kettős francia-portugál is játszik: Raphael Guerreiro, Adrien Silva és a kapus Anthony Lopes.

Még ha Portugália nem megérdemelten győz, akkor is nagyon boldogan megyek haza” – mondta Fernando Santos portugál szövetségi kapitány. “Franciaország hazai pályán játszik, természetes, hogy favorit. De Portugáliának győznie kell” – tette hozzá jókedvűen.

A portugálok magabiztosságának kulcsembere a világsztár Cristiano Ronaldo, aki első nagy győzelmét érheti el a válogatottal. A Real Madrid játékosa klubjának már minden címet megszerzett, de a válogatottnak még nagy adósa.

Portugáliának egyébként óriási szurkolói tábora van Franciaországban, a játékosok otthon érezhetik majd magukat a Stade de France-ban. A portugálok ugyanis a harmadik legnagyobb és az egyik leginkább megbecsült közösség Franciaországban az algériaiak és a marokkóiak után. A statisztikai hivatal adatai szerint 750 ezerre tehető a számuk, a portugál konzulátus szerint azonban a kettős állampolgárokat és a bevándorlók leszármazottait is beleszámítva legalább 1,2 millió portugál él Franciaországban.

A döntő előtti délután nagyon sok ablakban lehetett a francia és a portugál zászlót látni, és az is előfordult, hogy ugyanazon ablakban mindkettőt.

Függetlenül attól, hogy a portugál vagy a hazai válogatott nyeri a döntőt, rendkívüli rendőri készültség várható este Párizsban, ahol hivatalos becslések szerint egymillióan fognak az utcákon ünnepelni.