MEGOSZTÁS

A C-jelű kvartettben Németország és Lengyelország egy kör után 3-3 ponttal áll továbbjutó helyen. Ukrajna és Észak-Írország rúgott gól és szerzett pont nélkül várja a második kört. Utóbbi két válogatott győzelmi kényszerben játszik, és talán ezúttal az észak-írek is mutatnak valamit a támadójátékot illetően…

El kéne találni a kaput!

Észak-Írország nem sokat mutatott Lengyelország ellen. Bekkeltek, tartották a 0-0-t, de a lengyel mezőnyfölény az 51. percben góllá érett. Lafferty és társai próbálkoztak a bekapott dugó után picit offenzívebb játékkal, de nem nagyon tudtak zavart okozni. Az uefa.com hivatalos statisztikai adatait megnézve láthatjuk, hogy az észak-ír együttes kétszer kísérelt meg lövést. Ebből egyet blokkoltak a lengyelek, egy pedig elkerülte a kaput. Kaput eltaláló lövése sem volt az észak-ír válogatottnak, ez igazi kuriózum az Eb-k történetében. A labdabirtoklási arány (%-ban) 60-40 volt a lengyelek javára, ami nézve a meccset még nagyobbnak tűnt. Semmit, de tényleg semmit sem mutattak Steven Davisék, főleg nem az előrejátékot illetően, mert az egy kapott gól még a vállalható kategória.

Kyle Lafferty. Fotó: Kostas Koutsaftikis/Shutterstock.com
Kyle Lafferty. Fotó: Kostas Koutsaftikis/Shutterstock.com

Mit ér a helyzet, ha kimarad…

Már két cikkben is említettük az ukrán-spanyol selejtezőt, ahol közel 30 lövéssel kísérletezett Ukrajna, de gólt mégsem sikerült szerezni. A pocsék helyzetkihasználás lassan hagyomány lesz, ha ez így folytatódik. A sárga-kékek mezőnyben egyenrangú partnerei voltak Németországnak. Inkább a kontrákra alapozták taktikájukat, de rendre sikerült zavart okozni Neuer kapuja előtt. A szigorúan kaput eltaláló lövések száma mindössze három volt, és a két kapu mellé szálló lövés, valamint két blokkolt lövés sem eget rengető szám. De a statisztika nem tartja számon például azokat a szituációkat, ahol csak pár centin múlott, hogy helyzet alakuljon ki. Ugyanakkor például a 12 ukrán szöglet is jelzi, hogy nem egyszer-nem kétszer jutottak el a német kapuig keleti szomszédaink. Az egy csatáros rendszer végül egyszerre volt jó, és mégse. Zozulya és később Seleznyov is nagyon magára volt hagyva, értékelhető labdát sem nagyon kaptak. A szélekről rengeteg beadás jött, de ezek nagy része nem talált társat középen. Pedig emlékezzünk csak vissza, a német védőknél azzal a bizonyos tolódással volt probléma bőven. Amikor meg végre volt lövés vagy fejes, akkor Neuer védett óriásit, egy alkalommal pedig Boateng mentett a gólvonalról. A meccs végén még a hajrában becserélt, kicsit őszülő, kicsi pocakot eresztő Schweini is betalált egy kontra végén. Valószínűleg egy sprintnyi szufla volt benne, de a sprintet megfutotta, és a pontosan érkező labdát dropból bevágta.

Andrey Yarmolenko. Fotó: photo-oxser/Shutterstock.com
Andrey Yarmolenko. Fotó: photo-oxser/Shutterstock.com

Mit várjunk az ukrán – észak-írtől?

Röviden: egyoldalú meccset. Fomenko mester vélhetően nem változtat a 4-2-3-1-es felálláson. Vagy ha igen, akkor sem játszik egyszerre Zozulya és Seleznyov. Két ilyen oszlop-szerű ék felesleges előre, inkább gyors, kreatív középpályásokra van szükség. A Sydorchuk-Kovalenko-Stepanenko trió, mely kezdett a németek elleni meccsen vélhetően felbomlik a középpályán, nem lepne meg Garmash vagy Rybalka feltűnése a kezdőben. A lengyelek ugyan csak az 51. percben találtak be, de a játék képe alapján már az első 45 percben is lőhettek volna gólokat. Megilletődött volt az észak-ír együttes, nem játszott jól, nem játszott bátran. Michael O’Neill próbált változtatni, a becserélt Washington például elég jól mozgott, de nem porszem, igazi rögök voltak az észak-ír támadójáték gépezetében. Steven Davis elvileg jó barátságban van a labdával, de sokat ebből sem láttunk a lengelek elleni találkozón.

Ukrajna az első perctől nyomni fog, és idő kérdése, mikor szerez vezetést. Én személy szerint remélem, hogy a helyzeteket most már nem pocsékolják el. Ha sikerülne korán gólt szerezni, komoly gát szakadna fel, és a korai gólt még követné 2-3 másik. Konoplyankában van jó 60-65 percnyi foci, egy-egyben bárkit megver. Yarmolenko szintén levesz egy embert bármikor, ez a két spíler képes helyzetet teremteni. A jobb szélen Fedetskiy hatalmasat játszott a németek ellen, Hectort többször megfirkálták Yarmolenkóval. Sevchuknak is sikerült párszor Höwedest átjátszani, szóval biztató jelekből láttunk bőven az ukrán támadójátékot illetően. A helyzetek kialakításával nem volt gond, csak az a fránya befejezés…

C-csoport tabella

Név LM Ny D V RG:KG GA Pt
Németország 3 2 1 0 3:0 +3 7
Lengyelország 3 2 1 0 2:0 +2 7
Észak-Írország 3 1 0 2 2:2 0 3
Ukrajna 3 0 0 3 0:5 -5 0

Nyissuk ki a tippládát!

Az ukrán győzelem szorzója percről percre esik, ami várható is volt. Most a 1.57-ért lehet vinni Yarmolenkóék sikerét. Egyszerű és nagyszerű tipp. Kihívás mondjuk nincs benne, behúzzuk, bejön. A rizikózni vágyók viszont olvashatnak tovább! Az ukrán gólok száma 1.5 felett opció 1.85-ös odds mellett szintén baráti. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, sose feledjük, melyik selejtezős csoportból jutottak ki az észak-írek! Ez itt már egy másik kávéház!

A speciális fogadási típusok kedvelőinek kötelező benézni az Unibet ‘piacaira’. Két nappal a meccs előtt már 263 opció közül választhatunk, amely csak bővülni fog. Yarmolenko és Konoplyanka is betalálhat, de egyik szélről induló támadó gólja sem fizet még 3.00-as szorzóval sem. Hiába a jó tipp, ha pocsék az odds… Igazi easy money-nal tűnik, hogy az ukránoknak lesz több kaput eltaláló lövése. Ugye említettük, az észak-íreknek egy sem volt az első meccsen?! Azért ez ciki. Ha jön a tipp, 1.12-es odds-sal szorozzuk a tétet, ami ugyan nem sok, de többet nem is ér. Az ukránok labdabirtoklása is lazán eléri majd a 60 %-ot, hasonlóan a lengyelekhez. Az ukrán labdabirtoklás %-ban 57.5 fölött lesz, ami 1.40-es odds mellett még kis túlzással szintén belefér a ‘könnyű pénz’ kategóriába.

Ukrajna nyer – 1.61

A mérkőzéstipp játék nyertese Nezocsa

Gratulálunk, Nezocsa!

A nyertes tipp: 1, Yevhen Konoplyanka, 34. perc, beküldve: 2016.06.16 13:15 CEST