MEGOSZTÁS
Bernd Storck
Bernd Storck (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Bernd Storck szövetségi kapitány kiküldte a meghívókat. A magyar keret tagjai május 9-én találkoznak Telkiben, másnap lesz az indulás az ausztriai edzőtáborba, s ott csatlakoznak majd a nemzeti csapathoz a külföldön szereplő légiósok, valamint a 37 éves Gera Zoltán (FTC), aki május közepéig szabadságot kapott a magyar szövetségi kapitánytól. Így tehát a keretbe kerülő fiatalok meghívása egyelőre csak az első időszakra szól.

Az újpesti Lencse László meghívása némileg meglepetésnek tűnik, legalábbis így nyilatkozott az érintett: – Hogy meglepődtem-e a válogatott meghívón? Persze! A szövetségi kapitány elmondta, hogy már régóta figyel. Már Felcsúton is felkeltettem az érdeklődését, s az pedig természetesen felvillanyozza az embert, ha elismerik a produkcióját. Mégis meglepett a meghívás, mert bár voltak jó meccseim Újpesten, előfordult már korábban, hogy ennél huzamosabb ideig nyújtottam jobb teljesítményt, de a válogatott közelébe sem kerültem.

A Telkibe bevonuló magyar válogatott kerete:
Kapusok: Király Gábor (Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros).
Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Juhász Roland (Videoton), Kocsis Gergő (Puskás Akadémia), Lang Ádám (Videoton), Pintér Ádám (Ferencváros), Korcsmár Zsolt (Vasas), Korhut Mihály (DVSC), Bese Barnabás (MTK).
Középpályások: Nagy Ádám (Ferencváros), Vida Máté (Vasas), Sallai Roland (Puskás Akadémia), Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (Ferencváros).
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Lencse László (Újpest).