Több ezren fogadták a válogatottat a Hősök terén

Több ezren fogadták a válogatottat a Hősök terén

486
0
MEGOSZTÁS

A magyar válogatottnak a franciaországi Európa Bajnokságon nyújtott teljesítményével elégedett több ezres tömeg fogadta a labdarúgó csapatot a budapesti Hősök terén hétfőn délután. A szurkolók megtöltötték a tér középső részét, illetve a rendőrség lezárta a Dózsa György utat is az ünneplés idejére.

A rajongók már a csapat buszának megérkezése előtt “Ria, Ria, Hungária”, “Szép volt fiúk”, “Magyarország, ollé, ollé” rigmusok kiáltásával melegítettek az ünnepségre. A millenniumi emlékmű előtt is felállítottak kivetítőn, illetve további két kivetítőn is követhették a színpadon zajló eseményeket a nemzeti színű arcfestést viselő és nemzeti színű zászlókat lobogtató emberek.

Budapest, 2016. június 27. Szurkolók a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságról hazatérõ magyar labdarúgó-válogatott ünneplésén a fõvárosi Hõsök terén 2016. június 27-én. Az elõzõ napon a csapat kikapott Belgiumtól a nyolcaddöntõben, így kiesett. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A csapat buszának megérkezése után Kovács Kokó István műsorvezető egyenként szólította a színpadra a válogatott tagjait. A futballisták vezetéknevének említése után a tömeg egy emberként kiabálta a játékosok keresztnevét.

Dzsudzsák Balázs, a válogatott csapatkapitánya az ünneplésen azt hangsúlyozta, hogy a szurkolók, a fergeteges szurkolás nélkül nem jöttek volna a sikerek, ezért nem lehetnek eléggé hálásak. Ezt követően örömét fejezte ki, hogy a játékukkal sikerült összekovácsolni a nemzetet és “Magyarország a legnagyobb ország lett”. Szerinte a felkészülés jól sikerült, és sajnálják a Belgium elleni vereséget. Végül hangsúlyozta: a csapat jó játéka nem egy-két hétre szól.

Budapest, 2016. június 27. Dzsudzsák Balázs, a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságról hazatérõ magyar labdarúgó-válogatott játékosa a fõvárosi Hõsök terén tartott ünneplésen 2016. június 27-én. Az elõzõ napon a csapat kikapott Belgiumtól a nyolcaddöntõben, így kiesett. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Bernd Storck szövetségi kapitány megköszönte a szurkolók támogatását, majd úgy nyilatkozott, hogy a jövő csapata áll mögötte és megérdemelték azt a sikert, amit elértek. A következő fontos feladatnak a világbajnoki selejtezőket nevezte és kifejezte reményét, hogy ezt az akadályt is leküzdik.

“Keményen fogunk dolgozni ezért” – mondta Bernd Storck.

Végül Király Gábor kapusnak tette fel Kovács Kokó István műsorvezető azt a kérdést, hogy folytatja-e a játékot. A kapus erre azt mondta: elgondolkodik ezen.

Budapest, 2016. június 27. Király Gábor, a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságról hazatérõ magyar labdarúgó-válogatott kapusa (k) a fõvárosi Hõsök terén tartott ünneplésen 2016. június 27-én. Az elõzõ napon a csapat kikapott Belgiumtól a nyolcaddöntõben, így kiesett. Jobbról Kovács Kokó István mûsorvezetõ. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az ünneplés résztvevői még hosszú időn keresztül éltették a magyar válogatottat, majd a forgalom elől lezárt Andrássy úton elindultak a belváros felé.

Szép volt fiúk!