MEGOSZTÁS
Dimitri Payet. Fotó: Marco Iacobucci EPP/Shutterstock.com

Mit gondolnak a franciák válogatottjuk eddigi teljesítményéről? Ki a legfontosabb láncszem a házigazdánál? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettünk fel a blogszféra egyik legjobbjának, az Omlett du fromage szerkesztőjének. Érdemes weboldalára ellátogatni, mert számos kifejezetten érdekes írása van a francia labdarúgásról. Jöjjön az interjú!

Milyen a megítélése a francia válogatottnak hazájukban? A sajtó ízlelgeti Deschampsot és a vállán hordja Payetet?

A francia közvélemény könnyen át tud esni egyik végletből a másikba. Az egyik meccsen még megtapsolják Giroud-t, a következő meccsen pedig kifütyülik a félidőben levonuláskor. A kinti sportsajtó iszonyú dilettáns tud lenni bizonyos helyzetekben. A L’Equipe c. sportnapilap egyeduralkodó Franciaországban, lényegében maguknak kell generálniuk a szenzációt, a botrányt, ezzel pedig olyan szalagcímeket, hogy az olvasó nyáltermelése azonnal megindul.

Az örök célpont Karim Benzema, aki a folyamatos ügyei mellett (kiskorú eszkort lánnyal töltött pásztoróra; himnusz alatt köpködés; szexvideós zsarolási ügy) két gólínséges időszakon is átesett a válogatottban. Mivel az EB-re nem válogatták be, a bűnbak-szerep a többi sztárra, Antoine Griezmannra és Paul Pogbára maradt. Utóbbit azért pécézték ki maguknak, mert nem hozza a Juventusban látott formáját, Pogba pedig válaszul az albánok elleni meccsen heves intésekkel tisztelgett a sajtópáholy felé.

Karim Benzema. Fotó: CP DC Press/Shutterstock.com
Az örök célpont: Benzema. Fotó: CP DC Press/Shutterstock.com

Ez nem újkeletű dolog. 1998-ban Aimé Jacquet szövetségi kapitány válogatási elveibe kötöttek bele minden oldalról, az akkori fekete bárány pedig Christophe Dugarry volt. Mit ad a sors, Dugarry szerezte az első gólt a tornán Dél-Afrika ellen, gólörömében pedig kiöltött nyelvvel szaladt a sajtós lelátó felé. A történelem néha tényleg ismétli önmagát.

Deschamps-ot érdekes módon nem annyira kóstolgatják, elismerik és tisztelik, de érezhető, hogy ez egy törékeny bizalom. Inkább békén hagyják. Az EB előtt a döntő többség elfogadta az összeválogatott keretet, egyedül Hatem Ben Arfa remek szezonja miatt bánkódtak, de ezen hamar túllendültek a sziporkázó felkészülési meccsek után. Dimitri Payet története a „zero to hero”-esete, sokáig láthatatlan volt a válogatottban, mára pedig megmentővé lépett elő. Idő kérdése, hogy mikor lesz ennek a státusznak a rabja.

Te elégedett vagy a Les Bleus eddigi teljesítményével? Az történik, amit előzetesen vártál?

Az utolsó perces fordítások nagyon szórakoztatnak, de lehűlt fejjel nézve azért szívom a fogam. A francia sajtó is valahol elismeri, hogy a csapat az elvárható szint alatt teljesít, de azokon az önmeggyőző-érveken csak mosolyogni tudok, amelyek arról szólnak, hogy „nem most kell a legjobbnak lenni” és hogy „lám, 2006-ban is gyatra volt a válogatott, aztán a harmadik, Togó elleni csoportmeccs után mégis beindult a rakéta…”. Itt mélyebb bajok vannak.

A franciák szervezettsége a közvetlen riválisai szintje alatt van. Ez nagyrészt annak tudható, hogy a hátsó védősor nem tudja azt a funkciót betölteni, amit korábban Deschamps kitűzött. Sajnos Koscielny és Rami, bármennyire is remek focisták, nem egy Varane és Sakho. Becsülettel elvégzik a dolgukat, Koscielny-t alig verték meg a párharcokban, de a támadásépítésekben rendkívül szaggatott az egész. Sok a pontatlanság, a kapkodás és kockázatkerülés. A riválisoknál közben pedig csak olyan hátsó sor áll, amelyek lábbal is magabiztosak: Hummels-Boateng; Piqué-Ramos; Bonucci-Chiellini többet adnak hozzá a csapatuk játékához, mint a francia hátsó sor.

Laurent Koscielny. Fotó: Marco Iacobucci EPP/Shutterstock.com
Laurent Koscielny. Fotó: Marco Iacobucci EPP/Shutterstock.com

Abban lehet bízni, hogy a francia csapat hatalmas tehetségállományából mindig lesz egy-kettő, ami felnő a feladathoz és a zsenialitásuk pótolja a lyukakat. Ha úgy tetszik, ez a „french flair”, a szituációs intelligencia, ami olyan részletekben jelenik meg, hogy Payet inkább rálövi a román kapura a rosszabbik (bal) lábával, vagy hogy Pogba egy lövőcsellel elfektet két védőt és ezzel helyzetet teremt.

Didier Deschamps-ról sem mondható, hogy jól készítené fel a csapatait, viszont mindig jól nyúl a meccsekbe. Mivel született vezér, képes átragasztani a győzelmi vágyát minden játékosára. De időnként rossz a megközelítése: az albánok ellen arra számított, hogy az ellenfél a kapuja elé tömörül (be is jött), viszont ezt gyors, lendületes támadókkal akarta kibillenteni. Semmire nem ment vele, Coman talán egy-két sprintre elég időt és teret kapott. Utána korrigálta a hibáját és a cseréi átvették a kezdeményezést.

A kieséses szakaszban egy sérülés, vagy eltiltás okozta probléma felértékelődik. Van olyan játékos, akinek a kiválása drasztikus mértékben lecsökkentené a házigazdák esélyeit a végső győzelemre?

Mókás belegondolni, hogy a franciáknak nem is a csapata, hanem a kispadja a legjobb a mezőnyben. Giroud, Martial, Coman, Griezmann és Payet közül kettő általában a kispadon kezd. Középen ott van Schneiderlin, Cabaye vagy Moussa Sissoko, utóbbi Svájc ellen óriásit meccselt.

Mivel minden posztra jut két ember, alig van olyan játékos, akinek a kiesése akkora érvágás lenne. Ez a csapat így is nélkülöz több kulcsembert, akiket így vagy úgy, de pótolni kellett.

A csapat játékára talán N’Golo Kanté van a legnagyobb hatással. Nem azért, mert ő a legtehetségesebb, hanem mert ő tud egyensúlyt teremteni a támadás és védekezés között. Egy igazi árnyékember, akit akkor lehet felfedezni, amikor nincs a pályán.

Payetet több csapat is szívesen elcserélné, most óriási formában van. Sir Alex Ferguson után szabadon ő is megalkotta a „Payet time”-fogalmat, azt az utolsó 5 percet, amikor ha jön egy szabadrúgás, szinte biztos, hogy ő azt értékesíteni fogja. Nélküle már nem olyan bolondok a meccsvégek.

Payet az első találkozó után. MTI Fotó: Illyés Tibor
Payet az első találkozó után.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Csillogó tekintettel kezdtem el Ligue 1 meccseket nézni, miután Bielsa Marseille mellett tette le a voksát. Payet akkor egy idény alatt 10 assziszttal és közel 70 kulcspasszal javult első marseille-i idényéhez képest. Az argentin zseni nélkül is itt tartana?

Valószínűleg nem – bár ezt ő maga vallja. Nemrég láttam egy összehasonlítást, melyben összehasonlították Dimitri Payet és Romain Alessandrini nyilatkozatait Bielsáról (mindketten az OM-ben dolgoztak alatta). Payet szerint Bielsára nemcsak edzőként, hanem apaként tekintett és a tőle kapott tanácsokat az élet minden területén azóta is alkalmazza. Alessandrini neheztelően beszélt róla, állítása szerint semmit sem kapott tőle. Meg lehet nézni, hogy a két játékos pályája hogyan alakult.

Személy szerint Payetet a Saint-Étienne csapatában láttam először, és már a Lille-ben játszott, amikor megfogalmazódott magamban, hogy a top 3 legtechnikásabb francia játékos közé tartozik. Mire a Marseille-be került, már azt gondoltam ő a top 3 legzseniálisabb francia játékos.

A marseille-i szezonban nőtt fel igazán. Akkor érte el azt a szintet, amikor nem csak hozzátett a játékhoz, hanem képes volt egyszemélyben megváltoztatni meccseket. A válogatottban viszont nehezen tudott gyökeret ereszteni, lényegében csak idén tavasszal sikerült, de akkor elég meggyőzően. Mára igazi jelenség-számba megy. Nem hiába éneklik róla a West Ham szurkolók, hogy „He’s better than Zidane”. Nem tudom a West Hamnél ki alkudta ki a 15 millió eurós vételárat, de lefogadom, hogy előző életében túsztárgyaló volt.

Marcelo Bielsa. Fotó: Maxisport/Shutterstock.com
Marcelo Bielsa. Fotó: Maxisport/Shutterstock.com

Gignac hogyan hozta össze Mexikót? Ezt egy éve nem sikerült feldolgoznom. Ha ezt a transfert nem lépi meg, akkor most róla szólna ez az Eb, vagy ő sosem volt komoly tényező a válogatottnál?

Gignac-nak 2010 környékén volt egy jó sorozata a Toulouse-ban, akkor a csúfos végződésű VB-re is beválogatták, útközben pedig rúgott pár fontos gólt a selejtezőkben. Azóta sem tűnt el, csak erős lett a konkurencia.

Tavaly óta 3 név tűnt el (szinte) nyomtalanul a rendszerből: Valbuena (formahanyatlás), Benzema (eltiltás) és Fékir (sérülés). 2012-ben még olyan nevek alkották a támadósort az EB-n, mint Nasri, Ben Arfa, Menez és Malouda. Gignac neve mindig ott keringett, de voltak nála jobbak, vagy olyanok, akik élvezték a szövetségi kapitány bizalmát.

Mexikó nagyon meredek választás egy 29 éves játékosnak, viszont illett Gignac profiljához: a Marseille-nél lejárt a szerződése, a klub pénzügyileg leszálló ágban volt, beszél spanyolul és imádja a mediterrán életmódot. Gignac sosem igazolt volna mondjuk Oroszországba. Csapata, a Tigres Monterrey sem egy másodrendű klub: tavaly Libertadores-kupadöntőt (a „dél-amerikai BL”) játszott és széles rajongótábor áll mögöttük minden meccsen. Gignachoz közel áll ez a focikultúra.

André-Pierre Gignac. Fotó: Xavier NALTCHAYAN/Flickr
André-Pierre Gignac. Fotó: Xavier NALTCHAYAN/Flickr

Az elmúlt évben kiegyensúlyozottan játszott, de nem mondanám, hogy azért került be az EB-keretbe, mert Mexikóba igazolt. Azzal, hogy megtartotta a saját szintjét és nem tűnt el a süllyesztőben csak lehetővé tette, hogy néhány kulcsszereplő kiesése után rá gondoljanak. Be is jött neki.

Azt kell megérteni, hogy egy válogatottat nem úgy raknak össze, hogy a 23 legjobb embert egymás mellé rakják, hanem azt a 23 embert kell összepárosítani, akik a legtovább mehetnek együtt. Gignac sosem lesz már kezdő, de mindig alázattal fogja tenni a dolgát és mindent meg fog tenni abban a néhány percben, amit tölt a pályán. Payettel ráadásul érdekes párost alkotnak, ezt is lehet, hogy elő fog jönni a torna során. Amikor meg nincs a pályán, olyan, mint egy nagytestvér: oldja a feszültséget, ontja magából a poénokat, és be nem áll a szája. Olyan, mint egy biztonsági szelep.

Erős túlzással azt állíthatjuk, hogy a jelenleg másodosztályú Le Havre épp megnyeri az Eb-t a franciáknak. Mit tudnak ott az utánpótlás-nevelésről, amit máshol nem?

A Le Havre utánpótlása tényleg világbajnok, csak az elmúlt 10-15 évből ilyen neveket „termeltek” ki: Boumsong, Dhorasso, Lass Diarra, Hoarau, Le Tallec, Mandanda, Sinama-Pongolle, Pogba, Souleymane Diawara, Mahrez vagy Payet. És az a döbbenet, hogy a hivatalos pontozás alapján nem is ez a legjobb akadémia Franciaországban (ott van még a Lyon, a Rennes, Monaco vagy Lille)…

A sikerük egyik titka a struktúra, amelyben működnek. A profi csapat mellett egy majdnem 50 fős stáb irányítja az utánpótlás-akadémiát, amelynek része az iskola és kollégium működtetése is. Amellett, hogy profik, az amatőr-szemléletet is szem előtt tartják: folyamatos kapcsolatban állnak a szülőkkel, bevonják őket a rendezvényeikbe, rengeteg iskolai tornát szerveznek, ahol a régió tehetségei megmutathatják magukat. Csak a rekrutációra 6 embert alkalmaznak, ebből egy ember teljes Normandiáért felel, kettő pedig Párizs- és vonzáskörzetéért. További 2 ember a külföldi kapcsolatokat koordinálja, a vezetőjük pedig összefogja mindezt.

Paul Pogba. Fotó: Vlad1988/Shutterstock.com
Paul Pogba. Fotó: Vlad1988/Shutterstock.com

Ami a Le Havre (de egyben a legtöbb francia akadémia) erősségét adja, az a francia oktatási kultúra. Általánosan elfogadott szemlélet, hogy a gyerekeket fiatalabb korban nem fegyelmezik, hanem nevelik. Ez már a nyelvben is megjelenik: az utánpótlásban dolgozókat nem edzőknek („entraineur”) hívják, hanem nevelőknek („éducateur”), aminek nincs olyan magyaros áthallása, mint az éjszaka zseblámpával mászkáló éjjeli gondnoknak.

Az U17-esek edzőjéről van egy ismert anekdota, hogy minden év elején kifüggeszti az öltöző falára azt az értékelést, amit 2007-ben írt az akkor 14 éves Paul Pogbáról. Olyanok szerepelnek benne, hogy „a kiemelkedő technika ellenére lehangoló féléven van túl”, „nem kiegyensúlyozott a teljesítménye” és hogy „nehezére esik alkalmazni a nevelőktől kapott tanácsokat, emiatt nincs a csapat hasznára”.  Nem mindenkiből lesz Paul Pogba, de el lehet képzelni egy 14 évesre milyen hatással lehet ezt olvasni.

Egy fikciós kérdéssel zárjunk. Magyarország és Franciaország egymás ellen játszik a kieséses szakaszban. Milyen mérkőzést vársz?

Semmiképp sem sima meccset. A magyar válogatott formáját nézve most minden esélyük meglenne megszorongatni ezt a francia csapatot, még ha várhatóan a franciáknál lenne a kezdeményezés, többet járatnák a labdát. A franciák bal oldala Evra révén gyenge pontnak számít, egy Fiola-Dzsudzsák-párosnak lenne ott keresnivalója. Ha összekerülnének a kieséses szakaszban, egy döntetlen nem lenne ördögtől való. A magyarokon lényegében nincs nyomás, minden pillanatot bónuszként élnek meg, a franciákat viszont évek óta a döntőben látják, ami nagy teher lehet a fontos pillanatokban. Óriási küzdelem lenne, mert mindkét csapat megmutatta, hogy nem adja fel és az utolsókig küzd. Belegondolva, hatalmas dolog, hogy eddig jutottunk és hogy ilyeneken lehet spekulálni…

Köszönjük ezt a remek interjút!

Az Omlett du Fromage blog elérhetőségei:

1 hozzászólás

Comments are closed.