MEGOSZTÁS
Francia szurkolók. Fotó: photo_master2000/Shutterstock.com

Nantes stadionja, a Stade de la Beaujoire lesz az Európa-bajnokságra készülő házigazdák következő mérkőzésének helyszíne: május 30-án a „szelídíthetetlen oroszlánokat” fogadják a „gall kakasok”. A Franciaország-Kamerun találkozóra – amely hétfő este 9 órakor kezdődik – telt házat, vagyis mintegy 37-38 ezer nézőt várnak a rendezők.

A franciák nemzeti csapata vasárnap reggel elhagyta az Európa-bajnokságra való felkészülés helyszínét, Clairefontaine-t, a Párizs melletti szövetségi edzőközpontot és kora délután Nantes-ba érkezett. Jó hír az EB-re készülő válogatottak közül a legszerencsétlenebbnek számító francia együttes számára, hogy Yohan Cabaye problémát jelentő sérülése már a múlté, a Crystal Palace játékosa (aki a Manchester United elleni FA Kupa-döntőben sérült meg) rendben van és immár Didier Deschamps szövetségi kapitány rendelkezéseire állhat.

Arról egyelőre még nincs hír, hogy mi lesz Mamadou Sakho válogatottbeli sorsa. Mint ismeretes, az UEFA úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a francia játékos pozitív doppingteszt miatti 30 napos eltiltását. Azaz Mamadou Sakho vasárnaptól kezdődően ismét játszhat és semmi akadálya nincsen annak, hogy már a Kamerun elleni hétfői mérkőzésen a francia válogatottban legyen.

1 hozzászólás

Comments are closed.