Az Európai Unió történetében fontos szerepet játszott Nizza. Az alapításában mérföldköveket jelentő szerződések egyikét itt írták alá, ami megújította az EU intézményrendszerét. A történelem óra után említsük meg, hogy a Földközi-tenger partján fekszik, és kifejezetten magas a napsütéses órák száma. Franciaország ötödik legnagyobb városa kellemes helyszín lesz a futballszurkolók számára.

Allianz Riviera. Fotó: jbor/Shutterstock.com
Allianz Riviera. Fotó: jbor/Shutterstock.com

Allianz Riviera

A helyi csapat, az OGC Nice használja az Allianz Rivierát. Korábbi otthonuk a Stade Municipal du Ray, vagy röviden Stade du Ray volt, amit egészen 2013-ig használtak. Az 1927-ben épült stadion kialakításával nem volt megelégedve, és a befogadóképessége is kevés volt, ezért új stadiont szerettek volna építeni. Az első próbálkozás a 2000-es évek elején kudarcba fulladt a helyi politika ellenállása miatt. Hasonló történt a lyoni stadion esetében is. Végül 2011-ben jutottak el az építkezési fázis megkezdésééig.

Két évvel később, 2013-ban sor is került az átadására. Az első itt játszott mérkőzésen az OGC Nice 4:0-ra verte a Valenciennes csapatát. Az Allianz felvásárolta a névadási jogot, így az építmény az Allianz Riviera nevet kapta. Az UEFA rendezvényeken Stade de Nice néven hivatkoznak rá. A 35 ezer néző befogadására alkalmas aréna 245 millió euróból épült meg.

Menetrend

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég TV
jún 12. Lengyelország 1 - 0
(0 - 0)
Észak-Írország M4 Sport
jún 17. Spanyolország 3 - 0
(2 - 0)
Törökország M4 Sport
jún 22. Svédország 0 - 1
(0 - 0)
Belgium Duna TV
jún 27. Anglia 1 - 2
(1 - 2)
Izland M4 Sport

Három csoportmérkőzés kerül itt megrendezésre, melyek közül előzetesen a spanyol – török tűnik a legizgalmasabbnak. A kieséses körben pedig még egyszer látogatunk el az Allianz Riviera stadionba.