MEGOSZTÁS

44 év után újra ott leszünk!

Magyarország az F-csoportban szerepel majd az Európa-bajnokságon, Izland, Ausztria és Portugália mellett. Az új lebonyolítási rendszer kedvezhet nekünk, hiszen akár a harmadik helyen is tovább lehet jutni. De biztos vagyok benne, hogy kedves olvasó te is úgy vagy vele, hogy ha olyan csapatunk lesz, mint Norvégia ellen, tehát amelyik hajt az utolsó pillanatig, akkor nem fog érdekelni, ha épp pontot sem szerez.

10 millió sportszerető országa

A fanyalgók örök mantrája a létszámemelés, de hol van Hollandia? Magyarország a pályán jutott ki. A fiúk Dárdai megjelenése után küzdöttek, hajtottak, és fegyelmezetten védekeztek. Be kell látni, hogy nincsenek Ronaldinhók a magyar keretben, a játékosainkhoz a biztonsági taktika passzol, ami csak akkor működik, ha végig koncentráltan helyezkednek, és a 92. percben is küzdenek. A selejtezők alatt ezt láthattuk, és ezért szerethető ez a csapat, mert kihozza magából a maximumot! Hosszú évtizedekig nem ez volt jellemző, a válogatott mez a külföldre igazolás eszköze volt, vagy szimplán csak nyűg. Dárdainak és Storcknak köszönhetően ez már nincs így, ezért joggal bizakodhatunk egy olyan helytállásban, amire büszkék lehetünk. Hajrá Magyarország!

Magyarország
Magyar válogatott. Fotó: Laszlo Szirtesi/Shutterstock.com

Ronaldóra épülő csapat

Portugáliának több nagyszerű játékosai is van, a kezdőjük igazán rutinos arcokból áll, akik megfordultak nagyobb klubokban, vagy épp most is ott játszanak. A selejtezők alatt ennek ellenére minden egy játékosról szólt. Ha Ronaldo nem lett volna ott a csapatban, akkor lettek volna gondjaik a kijutással. Ez egyébként lehet Ronaldo miatt is, aki annyira kiemelkedik a többiek közül, hogy nem lehet mást tenni, rá kell felépíteni a taktikát. Mindenki egy fogaskerék a gépezetben, amely csapat ide, vagy oda, végső soron őt szolgálja, és ha neki nem megy, vagy épp csak nincs szerencséje az adott napon, akkor a csapatnak sincs. Portugália esetében tehát minden Ronaldo játékán múlhat.

Verhető ellenfelek a csoportban?

A legtöbb magyar predikcióban az szerepel, hogy Izland és Ausztria ellen tudunk majd pontokat szerezni. Az izlandiak erőssége mindenképp a remek középpályás sorban keresendő, ahonnan a 17 gólból 11 érkezett a selejtezők során. Ott is a legeredményesebb, akitől kiemelkedőre lehet számítani: Gilfy Sigurdsson, a Swansea City játékosa! Az osztrákok ellen sem lesz könnyű dolgunk, mert a válogatottjuk nagyon össze van rakva. A kispadon is olyan nevek ülnek, akik képesek lendíteni a csapat játékán, ha szükséges. Csapatuk alapja a 2007-es U20-as válogatott, amely komoly sikereket ért el a maga idejében.

Ki jut tovább az F-csoportból?

Ausztria – 1.22  Izland – 1.61  Magyarország – 2.37  Portugália – 1.10

Fogadj MOST!