MEGOSZTÁS
Pintér Attila
Pintér Attila (középen, Fotó: mlsz.hu)

Első tétmérkőzését játssza vasárnap Pintér Attila irányításával a magyar labdarúgó-válogatott, amely a Groupama Arénában fogadja az északíreket a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság selejtezősorozatának nyitányán.

A tavaly decemberben kinevezett szakembernek négy mérkőzésen volt lehetősége arra, hogy megtalálja a számára legideálisabb összetételű együttest. Márciusban, Győrben a finnektől 2-1-re kikapott a gárda, majd májusban, Debrecenben 2-2-es döntetlent játszott a dánokkal. Júniusban az albánokat 1-0-ra, a kazahokat pedig 3-0-ra győzte le a csapat – utóbbi találkozó előtt a szövetségi kapitány rosszul lett, így nem ülhetett le a kispadra.

Pintér a kinevezése óta eltelt időszakban több összetartást tartott, és összesen 63 futballistát próbált ki. Ahogyan azt hétfőn, a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, jelenleg a most meghívott 24 mezőnyjátékos és négy kapus tud a legjobban alkalmazkodni ahhoz a két játékrendszerhez, amelyet alkalmazni kíván.

Két év után újra tagja a válogatottnak a nyáron Magyarországra visszatért Gera Zoltán, akinek plusz motivációt jelenthet, hogy éppen klubja, a Ferencváros új stadionjában, várhatóan telt ház (22 ezer néző)  előtt rendezik majd meg az összecsapást.

A vasárnapi ellenfél, Észak-Írország ugyan csak a 95. helyen áll a világranglistán – Magyarország a 34. -, azonban a keretében található futballisták közül többen az angol Premier League-ben szerepelnek hétről hétre, így várható, hogy erőltetni fogják a test-test elleni párharcokat, a kemény fizikai csatát.

Az egymás elleni mérleg hazai fölényt mutat, ugyanis mind a négy eddigi összecsapáson magyar győzelem született. Legutóbb 2008. november 19-én, Belfastban találkoztak egymással a felek, akkor Torghelle Sándor és Gera góljával nyert a magyar együttes.

A két válogatottban közös, hogy az 1986-os mexikói világbajnokság óta nem vett részt nagy nemzetközi tornán.

Az Eb selejtezősorozata huszonöt mérkőzéssel kezdődik, 53 ország válogatottja pályázik a 23 kiadó helyre. A mérkőzéseket új rendszerben, vasárnap, hétfőn és kedden rendezik meg 18.00 és 20.45 órás kezdési időpontokkal. A csapatokat kilenc csoportba osztották, nyolcban hat, egyben pedig öt válogatott szerepel majd. Amíg korábban csak a selejtezőcsoportok győztesei és a legjobb második biztosította “egyenes úton” a részvételét, addig ezúttal az első és második helyezettek is biztos résztvevők lesznek, továbbá a legjobb harmadik is.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata (az MTI szerint):
Bogdán Ádám – Heffler Tibor, Lipták Zoltán, Juhász Roland, Vanczák Vilmos – Varga József, Tőzsér Dániel – Gyurcsó Ádám, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs – Rudolf Gergely

(forrás: MTI)