MEGOSZTÁS

A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-es vereséget szenvedett kedden az orosz csapattól idei utolsó, barátságos mérkőzésén, így először kapott ki Dárdai Pál ideiglenes szövetségi kapitány irányításával.

Az első valamire való helyzetre a tizedik percig kellett várniuk a szurkolóknak, ekkor Kalmár Zsolt távoli lövését védte bravúrral a vendégek kapusa, Jurij Lodigin. A találkozón egyik csapat sem szakadt meg igazán, mindkét fél békésen járatta a labdát, komolyabb ütközések sem voltak. A játékrész hajrájában az oroszok kerültek fölénybe és Artyom Dzujba révén a vezetést is megszerezhették volna, de a Szpartak Moszkva centerének ziccerét a második válogatott mérkőzésén pályára lépő Dibusz Dénes hárította.
Ahogyan azt Dárdai Pál ígérte, a magyar válogatott a szünetben 4-4-2-es hadrendre váltott, a szakember pedig ehhez az előre beharangozott hat cseréjéből négyet fel is használt, köztük volt a nemzeti csapatban most debütáló Simon Ádám is. A második félidőben gyorsan vezetést szerzett a vendég együttes, az ugyancsak csereként pályára lépett Szergej Ignasevics fejelt a hálóba. Néhány perccel később Priskin Tamás egyenlíthetett volna, de ordító helyzetben közelről a kapu fölé lőtt. Nem sokkal ezután Poór Patrik személyében újabb újoncot avatott Dárdai Pál.
A folytatásban igencsak leült a mérkőzés, a 79. percben Alekszandr Kerzsakov gyönyörű szabadrúgása után hördülhettek csak fel a szurkolók, a Zenit támadója a felső lécre tekert, egy perccel később azonban egy kiugratás után már nem hibázott és végleg eldöntötte a találkozót. A hajrában mindent megtett a szépítés érdekében a hazai csapat, amelynek végül sikerült is betalálnia a szintén csere Nikolics Nemanja révén.

A magyar csapat 36 éve nyeretlen az oroszok ellen, legutóbb 1978-ban a jogelőd Szovjetuniót győzte le.

Dárdai Pál kinevezésekor jelezte, csak a románok, a feröeriek és a finnek elleni tétmérkőzésekre – amelyeken összesen hét pontot szerzett végül -, illetve erre az összecsapásra vállalta a feladatot, hivatalos bejelentés viszont még nem volt az ügyben.

Magyarország-Oroszország 1-2 (0-0)

Groupama Aréna, 5000 néző, v.: Cüneyt Cakir (török)
– gólszerzők: Nikolics (86.), illetve Ignasevics (49.), Kerzsakov (80.)
– sárga lap: Dzsudzsák (62.), illetve Szemjonov (85.)

Magyarország:

Dibusz Dénes – Fiola Attila (Poór Patrik, 57.), Juhász Roland, Kádár Tamás, Forró Gyula – Tőzsér Dániel, Kalmár Zsolt (Stieber Zoltán, a szünetben) – Lovrencsics Gergő (Simon Ádám, a szünetben), Kovács István (Nikolics Nemanja, a szünetben), Dzsudzsák Balázs (Gyurcsó Ádám, 66.) – Szalai Ádám (Priskin Tamás, a szünetben)

Oroszország:

Jurij Lodigin – Jevgenyij Makajev, Vaszilij Berezuckij (Szergej Ignasevics, a szünetben), Vlagyimir Granat (Andrej Szemjonov, 71.), Georgij Scsennyikov – Alekszandr Szamedov, Gyenyisz Glusakov (Magomed Ozdojev, 77.), Roman Sirokov (Alekszandr Kokorin, a szünetben), Alan Dzagojev, Makszim Kanunnyikov (Gyenyisz Cserisev, a szünetben) – Artyom Dzjuba (Alekszandr Kerzsakov, 64.)

(forrás: MTI)