MEGOSZTÁS
Nainggolan - Belgium (Fotó: Marco Iacobucci EPP/Shutterstock)
Nainggolan - Belgium (Fotó: Marco Iacobucci EPP/Shutterstock)

A belga válogatott 1-0-ra nyert a svéd csapat ellen a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szerdai játéknapján, az E csoport harmadik fordulójában.

Ezzel a második helyen végzett és a magyarokkal mérkőzik a nyolcaddöntőben, vasárnap 21 órakor Toulouse-ban.

A svéd válogatott kiesett, Zlatan Ibrahimovic pedig utoljára szerepelt a nemzeti együttesben.

Nagy elánnal kezdtek a svédek, Berg akár már az 5. percben vezetést szerezhetett volna, de kilenc méterről, középről leadott lövését Courtois védte. Pár pillanattal később viszont már Lukaku veszélyeztetett a túloldalon, azután pedig magukra találtak a belgák, kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés. A 25. percben de Bruyne lőtt 20 méterről a svéd kapura Hazard lekészítése után, egy perc elteltével pedig Ibrahimovic próbálkozott hasonló távolságról. Közvetlenül a szünet előtt nagy gólszerzési lehetőséget hagyott ki a belga válogatott, balról ívelt középre de Bruyne, az előrehúzódó Meunier pedig öt méterről centikkel csúsztatott a bal kapufa mellé.

A szünet után is kiegyenlített játék folyt a pályán, a belgák ugyan jóval többször kísérleteztek kapura lövéssel és több szögletet is végezhettek el, de a svédek is vezettek támadásokat, a labdabirtoklás pedig nagyjából egyenlő volt. Ezzel együtt a 66. percben de Bruyne távoli lövése jelentett veszélyt a svéd kapura, majd a 73.-ban Lukaku lépett ki, de szorongatott helyzetben nem tudta átemelni a labdát a kivetődő Isakssonon. A 76. percben Ibrahimovic 27 méterről leadott szabadrúgását kellett védenie a belga kapusnak, s később is volt nagy helyzetük a svédeknek, melynél de Bruyne a gólvonalról fejelte ki a labdát -, végül azonban Nainggolan nagyszerű lövése döntötte el a mérkőzést.

E-csoport végső tabella

Név LM Ny D V RG:KG GA Pt
Magyarország 3 1 2 0 6:4 +2 5
Izland 3 1 2 0 4:3 +1 5
Portugália 3 0 3 0 4:4 0 3
Ausztria 3 0 1 2 1:4 -3 1

Svédország 0 – 1 Belgium