Magyarország

Generációk álma teljesült a kvalifikációval, amely az egész Magyarországot megmozgatta. Mert lehet, hogy mi vagyunk a „tíz millió futballedző országa”, de mi vagyunk a „tíz millió sportszerető ember országa” is! Így azok is elégedetten mosolyogtak, akik távolabb állnak a labdarúgástól úgy általában. Minden okunk meg is lehet a boldogságra, mert létszámemelés ide, vagy oda, a pályán harcolta ki a válogatott a részvételt, s annak jogossága megkérdőjelezhetetlen. Ne törődjünk hát, a száraz elemzésekkel esélyekről, értékekről. Élvezzük a helyzetet, s bízzunk abban, hogy a játékosok ismét közelebb viszik Magyarországot a világ labdarúgásában hajdanán betöltött pozíciójához. Legalább egy kis lépéssel.

A kezdetektől napjainkig

Hosszú, ínséges idő volt ez a 44 év. Bizony. 1972-ben szerepelt utoljára Magyarország a kontinenstornán. Azt megelőzően (a 72’-essel együtt) csupán négy EB-t tartottak, míg azt követően 10-ről (!) maradtunk le. Leírva is rengeteg. Ennél fogva a múltunk is igen rövidre szabott. A sors iróniája, hogy a nagy létszámbővítés előtt még a tűz közelében voltunk rendszeresen, majd miután könnyebb lett a kvalifikáció, már megoldhatatlan nehézséget jelentett. Hivatalosan az 1960-ban rendezett tornát tekintjük az első Európa Bajnokságnak. Nem sikerült beverekedni magunkat az akkor még 4 csapatos döntőbe. Ki gondolná, de a Szovjetunió volt az, aki az utunkat állta. S szinte a már megszokott gyanús körülmények közepette, a nyolcad-döntőben. A következő megmérettetés már sokkal jobban sikerült, ugyanis a négyes döntő mellett megszereztük a harmadik helyet is (Dánia 3-1 h.u.), így Magyarország éremmel képviselteti magát a nagy EB dicsőségfalon. 1968-ban ismét elpártolt tőlünk a szerencse a négyes döntőhöz már csak egy párharcot kellett volna megnyerni, de ki más, mint a Szovjetunió megint csak megálljt parancsolt és egy budapesti 2-0-ás győzelemre Moszkvában 3-0-al válaszolt. Következett az ez idáig utolsó 1972-es kvalifikáció, amely a románokon át vezetett egy sikerrel megvívott harmadik mérkőzésen. Majd jött a négyes döntő és a Szovjetunió (0-1), utána Belgium (1-2) és be kellett érni a negyedik hellyel. Tehát két majdnem kijutás és két abszolvált kvalifikáció után 44 évvel később készülhetünk harmadik Európa Bajnokságunkra.

Év	Eredmény	M	Gy	D	V	Rg	Kg
1960	Nem jutott be	–	–	–	–	–	–
1964	Bronzérmes	2	1	0	1	4	3
1968	Nem jutott be	–	–	–	–	–	–
1972	4. hely	2	0	0	2	1	3
1976	Nem jutott be	–	–	–	–	–	–
1980	Nem jutott be	–	–	–	–	–	–
1984	Nem jutott be	–	–	–	–	–	–
1988	Nem jutott be	–	–	–	–	–	–
1992	Nem jutott be	–	–	–	–	–	–
1996	Nem jutott be	–	–	–	–	–	–
2000	Nem jutott be	–	–	–	–	–	–
2004	Nem jutott be	–	–	–	–	–	–
2008	Nem jutott be	–	–	–	–	–	–
2012	Nem jutott be	–	–	–	–	–	–
2016	Bejutott
Összesen	3/15	4	1	0	3	5	6

Forrás: Wikipedia.

Magyarország Eb-re vezető útja

Hosszú és tanulságos. Így lehetne summázni. Alighanem rekord gyanús az egy selejtezősorozat alatt elfogyasztott 3 kapitány. Illetve mit elfogyasztott? Pintér Attila magát rúgatta ki. Nincs is veszélyesebb annál, mint amikor valaki tényleg elhiszi magáról, hogy alkalmas valamire, amire dehogy! Van is erről egy mondás, talán így szól valahogy: „Nincs veszélyesebb, mint amikor a hülyeség akaraterővel párosul”. És mennyi mindent nem tudunk még a mi Pinyőnkről, amik most kerülnek napvilágra.

Őt követte Dárdai Pál. Ő pedig „kilépett” a kapcsolatból. Mégis micsoda különbség volt a két eset és edző között. Pali volt az aki „sínre tette” a csapatot. Végül érkezett a Dárdai vonalon Bernd Storck, aki megszolgálta a bizalmat és olyan irányba vitte a válogatottat, amit csak remélni mertünk. Nem volt könnyű út, mert Pintér első és egyetlen selejtezőmérkőzése után (itthon Észak-Írország ellen 1-2) megint a földről kellett felkaparni a megalázott Magyar Csapatot, s olyan irányt kellett mutatni, amit képes végigjárni a válogatott. No, ezt sikerült Dárdainak megvalósítania. Azt, hogy ez rögös volt, tudjuk. Románia (1-1) elleni első félidő, vagy a Feröer (1-0) elleni teljes mérkőzés nehezen volt emészthető. De próbára tette a szurkolót a finnek elleni (1-0) itthoni győzelem is, valamint a sok sebből vérző Görögország ellen elért 0-0. Eléggé apró lépésekben haladt a csapat, de szép csendben jöttek az eredmények (később Finnország 1-0, Románia 0-0), a védelem remekül teljesített és már egészen nézhető időszakaink is voltak. Sőt! Észak-Írországban, ahol ugyan nem voltunk jobbak a csoportellenfelünknél, de erőből, akarattal még is csak majdnem győzelmet arattunk. Végül ez sajnos nem sikerült (1-1). Még leírni is nehéz, de Feröer (bár csak inkább Németországot írhatnék ide…) elleni hazai mérkőzésen már mentális erejét is megmutatta a csapat, mikor hátrányból fordított. A görögök elleni kissé könnyedén vett mérkőzésnek (3-4) végül már nem volt tétje. Következhetett a pótselejtező Norvégia ellen. Az igazság pillanata mondhatnánk. Az elbizakodott ellenfél ellen Bernd Storck kihozta a maximumot a rendelkezésre álló „erőforrásból”, s komoly taktikai felkészültségről tett tanúbizonyságot. A Magyar Válogatott így kettős győzelemmel, 3-1-es gólaránnyal búcsúztatta a papíron jóval esélyesebb Norvégiát.

A magyar keret

Az irányítás tehát a német Bernd Storcké. Segítséget a legendás Andy Möllertől kap (első sorban). Storck nem félt hozzányúlni a fiatal játékosokhoz, akiket az utánpótlásból megismert. Több „felfedezettje” is kerettag, s nem kellett bennük csalódnunk mindeddig.

A kulcsjátékosok

Közhely vagy sem: az egész csapat. A játékosok vagy alacsonyabb szintű bajnokságokban játszanak, vagy közepes szinten, de nem állandó játéklehetőséget kapva. Nehéz kiemelni bárkit is. Persze van kivétel, akár Nikolicsot (lengyel bajnok és gólkirály), vagy Némethet, esetleg Priskint is említhetnénk (utóbbi kettő remek szezont futott). Esetleg a jó ideje szintet váltott (lefelé) Dzsudzsákot. De a kulcsjátékos szerepének betöltését talán túlzással várnánk tőlük. Már csak azért is, mert a selejtezők során is minden mérkőzésen más-más szerezte a gólokat. Szinte csak Priskin volt képes két különböző mérkőzésen gólt szerezni! Nikolicsnak sajnos a játékrendszer nem kedvez, talán nem is az ő hibája, hogy nem tud kiemelkedőt nyújtani a válogatottban. Persze ki lehetne emelni valakit a védelemből is, de az is túlzás lenne. Sajnos a védelemből jelenleg még nem sokat tudnak hozzátenni a támadásokhoz. Még a szélsők sem. Ha valaki előrébb lép, egyből problémánk támad hátul. Kádár előreíveléseinek ugyan időnként „szeme van”, de sajnos ez még mindig kevés. A középpálya iszonyat sokat dolgozik –kiemelve Gerát és Nagyot – főleg így, hogy kevesebb támogatást kap hátulról, de a pluszt itt sem érzem. Arra erő már nem marad itt sem. Dobjanak meg kővel, de én Királytól nem vagyok elragadtatva. Az nem vezet jóra, ha valaki nem képes belátni a hibáit, hogy később levetkőzhesse azokat. A szerénység mögött vakít az egó, bár bízom benne, hogy jó formában fog védeni. Híján vagyunk a sztároknak, be kell látnunk. Így ezt az EB-t, mint feladatot, csak csapatként oldhatjuk meg.

A felkészülési program

Jó ellenfeleket sikerült leszervezni. Nekem nagyon szimpatikus, hogy nincs alibi meccsünk, csak a győzelem kedvéért. Hogy mennyire célravezető azt nem tudom. Mégis úgy érzem jobb végig koncentráltnak, élesnek maradni. Nagyobb magabiztosságot ad visszanézni Horvátország (végeredmény: 1-1) ellen a második félidőt, mint nyerni egy meccset 2-1-re Málta ellen…

Mire számíthatunk a csapattól?

Nem egyszerű feladat objektíven megítélni a csapatunkat. A realitás szerint álom a csoportból való továbbjutás, s bármily fájó, de helytálló a magyar csapat “leértékelése” az EB résztvevők között. A harmadik hely megszerzéséhez talán még nem kell csoda, de a továbbjutáshoz már pontokra van szükség (a hat csoport harmadikból 4-en jutnak tovább). A valóság pedig az, hogy mérkőzést nyerni kevés az esélyünk. Lehet, hogy kibrusztolunk akár két döntetlent is, de még egy győzelem is kevés lehet a továbblépéshez. Azaz az álomszerű szerepléshez, a pályán egy végletekig koncentrált csapatra van szükség, betonbiztos védelemmel, fáradhatatlan szűrőkkel és helyzeteit közel 100%-al kihasználó támadókkal. Mindezt egyszerre és három mérkőzésen át. Ha ez teljesül, akkor lehet akár 4, vagy 5 pontunk is. Ez pedig igen valószínűtlen, de ne is támasszunk irreális elvárásokat. Sokkal fontosabb a mutatott játék, a tapasztalatszerzés, az hogy a tudásunkat meg tudjuk mutatni minden mérkőzésen és ne kelljen azon rágódni, hogy miért nem tudtuk legalább azt teljesíteni, amit valóban tudunk is. Ebben az esetben úgy gondolom 1 pontot szerezhetünk (legalább), amivel nem szabad elégedetlennek lennünk. Sőt! Az, hogy ezt ki ellen érhetjük el, már nehezebb kérdés. Ausztria nem a legjobb formáját mutatja jelenleg, Izland hasonló játékerőt képvisel, mint mi, de láthatóan előrébb tart a csapatépítés, míg a portugálok ellen az utolsó mérkőzésen egy továbbjutott ellenfél kiereszthet egy kicsit, ha úgy hozzák a körülmények.

Másrészt, mint szurkoló szembe mennék a realitásokkal. Természetesen győzelmet várok minden mérkőzésen! 🙂 Minden ellenfélnél vannak hibák, amik folyamatosan előjönnek. Készülni lehet azokra. Persze ez nem elég az “üdvösséghez”, de ha válogatottnak sikerül kihasználni ezeket a hibákat, akkor akár még nagy meglepetést is okozhat. S azért nem is olyan valószínűtlen ez, még az oddsmesterek szerint sem. A 2.40 körül beárazott továbbjutásunk a csoportból azt jelenti, hogy optimistábbak az irodák, mint én magam. Bízzunk a bukik hozzáértésében!

Fogadj MOST!