Spanyolország

Spanyolország

A legutóbbi két Európa-bajnokság győztese magabiztosan, gólt is alig kapva jutott ki Franciaországba. Bizakodásra adhat okot a címvédőnek, hogy a spanyol klubok idén is uralják Európát. A spanyol volt az első olyan nemzet, melynek sikerült az Eb-cím megvédése, idén pedig a megszakítás nélküli triplázásban is úttörők lehetnek.

Eb-múltidéző

Az Európa-bajnokságok történetében Németország mellett, Spanyolország az egyetlen háromszoros Európa-bajnok. Első győzelmüknek Magyarország is szerves része volt, hiszen az 1964-es torna elődöntőjében, egy hosszabbításba torkolló összecsapás után estek ki fiaink ellenük. A döntőbe jutó spanyolok pedig megnyerték az Eb-t (összefoglaló itt). Ezt követően 20 évig teljesen sikertelen időszak következett számukra, majd 1984-ben ezüstérmet szereztek, a házigazda franciákkal szemben. Mit ad Isten, ezután újabb 20 sikertelen évben volt részük, hogy aztán beköszöntsön az aranykorszak, a 2008-as és 2012-es győzelmekkel.

Spanyolország Eb-győzelme. Fotó: katatonia82/Shutterstock.com
Spanyolország Eb-győzelme. Fotó:
katatonia82/Shutterstock.com

A tiki-takás évek csúcspontján jött össze a 2008-as siker. Xaviék sokat passzolós, aktív védekezésére nem volt igazán ellenszere egyetlen válogatottnak sem. A kieséses szakaszban ez a taktika több meccset is az unalomba fojtott. Ez történt például az Olaszország elleni negyeddöntőjük esetében is. 120 perc alatt egyik csapat sem talált be, aztán következtek a büntetők (összefoglaló itt). Az elődöntőben lesimázták az oroszokat 3:0-ra, majd a döntőben a németek elől is eldugták a labdát, és végül 1:0-ra nyertek. A következő, 2012-es Európa-bajnokságra már nem csak címvédőként, hanem világbajnokként érkeztek. Az olaszok ellen játszották első meccsüket a tornán, ami gól nélküli döntetlenre végződött, és szintén ellenük vívták a döntőt is. Az a finálé nem volt túl szoros, hiszen Spanyolország 4:0-ra kiütötte Olaszországot (összefoglaló itt), és megvédte címét.

Út Franciaországig

A 2014-es világbajnoki fiaskó után, még azon év őszén is jutott egy pofon a spanyoloknak, amikor a szokásos, sokat passzolós, labdabirtoklásra épülő játékukat simán kijátszotta Szlovákia. Ott aztán erőre kaptak, és tétmeccsen azóta sem szenvedtek vereséget, sőt még gólt sem kaptak, pedig az a szlovákiai bukás a második körben volt. Zsinórban 8 győzelemmel zárták tehát a selejtezőket. Vicente del Bosque próbálta a játékukat hatékonyabbá tenni, de az alapjaiban nem változott.

Vicente del Bosque. Fotó: katatonia82/Shutterstock.com
Vicente del Bosque. Fotó: katatonia82/Shutterstock.com

Viszont nem volt állandó kezdőcsapatuk, ami nagyon jól mutatja, hogy a spanyol foci rendkívül erős, bőven van merítési alapja a kapitánynak. A selejtezők alatt szerzett 23 góljuk 13 különböző játékos nevéhez fűződik. Házi gólkirályuk Paco Alcacer volt. Úgy tűnt már hosszútávú megoldás is lehet elől, hiszen többször is jobban teljesített, mint Diego Costa, de végül mindketten lemaradnak az Európa-bajnokságról, mert Vicente del Bosque egyiküket sem viszi. A kvalifikáció alatt többnyire Casillas kezdett a kapuban, de azon a három találkozón, amikor De Gea lehetőséget kapott, egészen parádés teljesítményt nyújtott. Elég csak az utolsó, Ukrajna elleni meccsükre gondolni, ahol számos ziccert hárított. Szinte biztos, hogy ő lesz a kezdő kapusuk. A Pique-Alba-Busquets trióban kifejezetten bízik a mester, ők játszották a legtöbbet a selejtezők alatt.

Spanyolország 2016-os Eb-kerete

Középpályán annyira erősek, hogy Cazorla és Mata kimaradása biztosan nem fog nagy problémákat okozni. Az viszont mindenképp meglepetés, hogy Costa és Alcacer is lemarad az Európa-bajnokságról. Helyettük jön például a Bilbao veteránja, Aduriz, a nem túl nagy szezont futó Pedro, vagy épp sokak meglepetésére Lucas Vásquez. Külső szemmel nézve megkérdőjelezhető döntés, de könnyen lehet, hogy az idő Del Bosque-t igazolja. Ne felejtsük el, hogy nem kispályás kapitányról van szó: Spanyolországgal Európa-, és világbajnok, illetve a 2000-es évek eleji galaktikus Real Madrid irányításával kétszeres BL-győztes, és spanyol bajnok is.

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
David de Gea 0 0 0 0 0 0 0 0 4 360'
Iker Casillas 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0'
Sergio Rico 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0'
Védők
César Azpilicueta 0 0 0 0 0 0 1 0 - 8'
Gerard Piqué 1 0 4 3 0 0 1 2 - 360'
Héctor Bellerín 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Jordi Alba 0 1 1 0 1 0 2 3 - 352'
Juanfran 0 0 0 1 0 0 3 2 - 360'
Marc Bartra 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Mikel San José 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Sergio Ramos 0 0 1 6 1 0 6 7 - 360'
Középpályások
Andrés Iniesta 0 1 3 1 0 0 0 10 - 360'
Bruno Soriano 0 0 1 1 0 0 0 0 - 55'
Cesc Fabregas 0 1 0 1 0 0 6 3 - 316'
David Silva 0 0 1 3 1 0 5 5 - 335'
Koke 0 0 0 0 0 0 1 1 - 19'
Sergio Busquets 0 0 0 1 1 0 3 7 - 360'
Thiago Alcántara 0 0 0 0 0 0 0 0 - 25'
Csatárok
Álvaro Morata 3 0 7 4 0 0 12 4 - 292'
Aritz Aduriz 0 0 0 3 0 0 2 1 - 85'
Lucas Vázquez 0 0 0 0 0 0 0 2 - 19'
Nolito 1 1 1 4 1 0 8 3 - 278'
Pedro 0 0 0 1 0 0 0 0 - 16'

Spanyolország kulcsjátékosai

Bármilyen furcsa is, de az egyik legfontosabb játékosuk Busquets, aki a sokpasszos, letámadásra épülő taktikájuk középpontja. Ha jól szűr, keveset kontrázik az ellenfél, illetve a labdafelhozatalokban is kulcsfontosságú szereplő. Védekezés terén De Gea neve érdemel említést. Igazi bravúr kapus, az ellenfél kontráinál az utolsó mentsvár. Mellettük a spanyoloknak nagy szükségük van egy jó formában játszó Fabregasra, mert a selejtezők alatt bebizonyosodott, hogy nélküle könnyen unalmassá és ötlettelenné válik a játékuk.

Cesc Fabregas. Fotó : Vlad1988/Shutterstock.com
Cesc Fabregas. Fotó : Vlad1988/Shutterstock.com

Spanyolország felkészülési programja

A selejtezők utáni első barátságos meccsükön 2:0-ra megverték Angliát. Ezt követően Belgiummal játszottak volna, de a terrorfenyegetettség miatt elmaradt a találkozó. 2016 márciusban két döntetlenjük volt, Olaszország és Románia ellen. Nem igazán ment nekik a játék. Május végén meccselnek a bosnyákokkal, akik csoportellenfeleikhez hasonlóan középpályán erősek, viszont a felkészülésük ezen a ponton érdekes irányt vesz. Koreával és Grúziával hangolnak az Eb-re az utolsó napokban.

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V

Esélyek, tippek

A csoportból való továbbjutásnak ilyen bivaly középpályával nagyon simán sikerülnie kell. Az egyenes kieséses szakaszban sok minden fog azon múlni, hogy mennyire rázódott össze ez a társaság. Nekem úgy tűnik, hogy del Bosque az Eb-re hagyja a csapatépítés kohéziós részét, mivel nem jönnek stabil kezdővel. Ez a terv nagyon jól is elsülhet, de úgy gondolom, hogy lesznek hatékonyabb focit játszó csapatok, akik meg fogják akadályozni Spanyolország címvédését.

Fogadj MOST!