Románia

Románia

Nem a leghálásabb feladat a legnagyobb riválisunkról írni, de a kutatás közben sok érdekes dolgot olvastam róluk. A kijutásukat nem igazán kell majd taglalnom, a mi csoportunkat vereség nélkül abszolválták, a keretben ehhez képest elég sok nemzetközi szinten ismeretlen játékost találunk. A csapat erénye a védekezés, az EB-n is erre építenek majd.

Románia részvételei az Európa-bajnokságokon

Románia a vb-ket tekintve jóval sikeresebb, mint az európai kontinensviadalokon. Utóbbin elég gyenge a mérlegük, mindössze négyszer (1984, 1996, 2000, 2008) kvalifikálták magukat. Az idei EB szereplésük az első, amelyre nem első hellyel jutottak ki. Az eddigi legjobb szereplésük a 2000-ben rendezett EB-n elért negyeddöntő volt. Akkor a csoportkörben a németekkel játszottak döntetlent az első meccsen, utána a portugáloktól a 94. percben kaptak ki, de az utolsó találkozón (többek között a két Neville-lel, Beckham-mel, Scholes-szal, Shearerrel és Owennel felálló) Anglia ellen hátrányból fordítottak. Végül a későbbi döntős Olaszország a negyeddöntőben Totti és Inzaghi góljaival simán megverte Romániát. Ezt leszámítva minden alkalommal győzelem nélkül estek ki a csoportjukból.

Út Franciaországig

Optimális csoportot kapott Románia, Görögország mellett az övék volt a legerősebb keret a hat közül. Jól kezdtek, hisz Görögországot és a finneket is kapott gól nélkül verték meg, míg a két meccs között a mieinkkel 1-1-et játszottak. Piturca ettől függetlenül lelépett, egy Közel-Keletről kapott busás ajánlat miatt. Románia nemzetközi szinten is híres edzőiből nincs hiány (Lucescu, Contra, Galca, stb), mégis meglepő húzás volt a már (az edzősködéstől) 10 éve visszavonult Iordanescut kinevezni. A Steaua kispadján BEK győzelmet és dobogót is fel tud mutatni, ami természetesen óriási bravúr. Az irányítása alatt a válogatott veretlen (7 győzelem, 7 döntetlen), és mindössze három meccsen kaptak gólt. Egészen elképesztő statisztika.

Anghel Iordanescu. Fotó: salajean/Shutterstock.com
Anghel Iordanescu. Fotó: salajean/Shutterstock.com

Az első két selejtezőt Iordanescu irányítása alatt is sikerült megnyerni, (2-0 Észak-Írország és 1-0 Feröer-szigetek ellen), de a mutatott játék alapján nem volt annyira meggyőző a csapat. Ezt három 0-0 követte, és ekkor már a közvéleménynek sem igazán tetszett a válogatott játéka, persze ebben az is közrejátszott, hogy Iordanescu a visszavonulása után a politikával foglalkozott, igen megosztó személyiség. A hajrában a finnek ellen úgy léphettek pályára, hogy egy győzelem esetén csoportelsőként juthatnak tovább – Észak-Írország sorsolása nehezebb volt az utolsó két körben. A győzelem ismét elmaradt, csak egy döntetlent sikerült újra elérni, így a fölényes feröeri sikertől függetlenül második helyen zártak. Kijelenthetjük, hogy egy sima csoportgyőzelmet szalasztottak el – a sorsolást nézve mégis szerencsések, ők kapták a könnyebb kvartettet Franciaországban.

Románia kerete és Iordanescu

A válogatott a transfermarkt szerint a 19. legértékesebb a mezőnyben. Kevés topligás játékost találunk, a két kapus, Pantilimon (Watford) és Tatarusanu (Fiorentina) közül utóbbi védett rendszeresen. A védelemben Rat és Chiriches játszik a legnagyobb ligák egyikében, bár előbbi november eleje óta 14 percet futballozott tétmeccsen, a rutinja megkérdőjelezhetetlen, fontos eleme a csapatnak. Azt könnyű leszűrni, hogy kreativitásban ez a román válogatott nagyon gyenge, nem találunk igazán jó csatárt vagy támadó szellemű középpályást a keretben.

Razvan Rat (jobbra). Fotó: Ralf Roletschek/Wikipédia
Razvan Rat (jobbra). Fotó: Ralf Roletschek/Wikipédia

Stabil védekezésre számítok tőlük, ahogyan azt a selejtező során is láthattuk – az összes csapat közül Románia kapta a legkevesebb gólt (2), ebből egyet pontrúgásból, egyet pedig kontrából. Egy érdekességet még muszáj megjegyeznem: a csapat edzéseit a bukaresti nemzeti stadionban tartották az EB-re való felkészülés során, a játékosok hátára pedig nem mezszám, hanem kisebb „feladat” került (például 2*2+2, vagy 46/2), ezzel is az edzést látogató fiatalok matektudását próbálták fejleszteni. Mutu szezon közben a román élvonalba igazolt, mindenképpen szeretett volna a csapattal utazni, de nem kapott meghívót.

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
Ciprian Tătăruşanu 0 0 0 0 0 0 0 0 4 270'
Costel Pantilimon 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0'
Silviu Lung 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0'
Védők
Alexandru Matel 0 0 0 1 1 0 1 2 - 90'
Cosmin Moţi 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Cristian Săpunaru 0 0 1 1 1 0 4 4 - 270'
Dragoş Grigore 0 0 0 0 1 0 3 5 - 270'
Răzvan Raţ 0 0 0 0 1 0 2 1 - 152'
Steliano Filip 0 0 0 0 0 0 2 0 - 28'
Valerică Găman 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Vlad Chiricheş 0 0 0 0 1 0 0 2 - 270'
Középpályások
Adrian Popa 0 0 0 0 1 0 2 0 - 151'
Alexandru Chipciu 0 0 0 1 1 0 2 1 - 108'
Andrei Prepeliţă 0 0 0 0 1 0 5 4 - 137'
Gabriel Torje 0 0 1 1 1 0 2 2 - 131'
Lucian Sânmărtean 0 0 0 0 0 0 3 2 - 43'
Mihai Pintilii 0 0 0 1 0 0 5 1 - 136'
Nicolae Stanciu 0 0 0 4 0 0 2 1 - 162'
Ovidiu Hoban 0 0 1 2 0 0 6 2 - 224'
Csatárok
Bogdan Stancu 2 0 4 1 0 0 2 0 - 264'
Claudiu Keșerü 0 0 2 2 1 0 3 2 - 90'
Denis Alibec 0 0 1 1 0 0 4 0 - 86'
Florin Andone 0 0 1 2 0 0 3 1 - 88'

Románia kulcsjátékosai

A selejtezők során a csapat magja kirajzolódott, Tatarusanu mellett Chiriches, Grigore és Rat, tehát három védő játszott legtöbbször, utánuk a két védekező középpályás, Pintili és Hoban következik. A támadószekcióból tényleg nehéz lenne bárkit is kiemelni, 10 meccsen 11 gólt szereztek, ebből 2-t az a Papp, aki nem fért be a bő keretbe, és egyébként is védő.

Vlad Chiriches. Fotó: salajean/Shutterstock.com
Vlad Chiriches. Fotó: salajean/Shutterstock.com

Románia felkészülési programja

Románia 2016-ban eddig két tétmeccsnél tart, a litvánok ellen tartalékos kerettel nyertek 1-0-ra, a spanyolokat pár nappal később „kivédekezték”, tehát egyelőre nincs kapott góljuk. Kongó, Ukrajna és Grúzia ellen lépnek még pályára az EB előtt.

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
máj 25. Kongó DR 1 - 1 Románia 6.00 3.30 1.67
máj 29. Románia 3 - 4 Ukrajna 3.25 3.10 2.30
jún 3. Románia 5 - 1 Grúzia 1.33 4.33 9.00

Esélyek, tippek

A csoportból való továbbjutás 1.66-ot ér, amivel nem tudunk vitatkozni. A nyitómeccsen Franciaország ellen esélytelenként lépnek pályára, de az lehet az igazi teszt. Albánia és Svájc ellen 1-1 pontra mindenképpen elég jók lesznek, ha a házigazdák ellen bravúrt érnek el, akkor meglehet a továbbjutás. Ha Románia szerzi a legkevesebb gólt, 15.0-szörös pénzt fizet vissza a , ami apróval szerintem megpróbálható.

Fogadj MOST!