Franciaország

Franciaország

Franciaország Európa harmadik legeredményesebb országa az EB győzelmek tekintetében, 1984-ben – hazai pályán – a háromszoros aranylabdás Platini vezetésével, 2000-ben pedig a szintén Ballon d’or győztes Zidane-nal nyerték az aktuális tornát. Nyolc EB részvétellel rendelkeznek, ebből kettőt is (1960 és 1984) hazai pályán rendezhettek. Az eddigi eredményeik között találhatunk még két elődöntőt, két negyeddöntőt és két csoportkörös elvérzést, tehát elég szimmetrikusan szerepelnek a kontinensviadalokon.

Deschamps és a fiatal sztárok

Didier Deschamps nevét minden futballrajongó ismeri, már játékosként is látszott, hogy jó edző lehet belőle, hiszen remekül látott a pályán, intelligens belső középpályásként ismerhettük meg, kevesen mondhatják el magukról, hogy csapatkapitányként nyertek VB-t, BL-t és EB-t is. Edzőként a Monacót a Ligakupa és a BL döntőbe vezette, később a Juventust visszajuttatta az élvonalba, a Marseille trénereként pedig egyszer bajnokságot, háromszor ligakupát nyert, valamint kétszeres Szuperkupa győztesnek mondhatja magát.

Didier Deschamps. Fotó: AGIF/Shutterstock.com
Didier Deschamps. Fotó: AGIF/Shutterstock.com

A válogatottat négy éve vette át, s az első selejtezősorozata nem alakult a legjobban: a 2014-es vb-kvalifikáció pocsékul indult, a spanyolok utáni 1-1-et követően öt meccsen keresztül nem lőtt gólt a csapata, végül az ukránok ellen a pótselejtező visszavágóján 0-2-ről indultak, de ez már történelem, és a sztorit valószínűleg mindenki ismeri: lemosták az akkor régóta veretlen ukránokat. A vb-n végül a németek a negyeddöntőben kiütötték a franciákat. Deschamps dolgát nehezítette a keretösszetételnél a Benzema-Valbuena ellentét, előbbit a szövetség tiltotta el, utóbbi végül nem kapott meghívót. Persze nem nagyon kell sajnálnunk őt, amíg a magyar válogatott összértéke körülbelül 30 millió €, Martial, Varane, Matuidi, Griezmann és Pogba is egyedül eléri ezt az árat. Mivel rendezőként nem kellett selejtezőt játszaniuk, az elmúlt két év barátságos meccsekkel telt, ami nem feltétlenül előny. A várható kezdő: Lloris – Sagna, Varane, Koscielny, Evra – Kanté, Pogba, Matuidi – Martial, Griezmann, Payet.

Franciaország 2016-os Eb-kerete

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
Benoit Costil 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0'
Hugo Lloris 0 0 0 0 0 0 0 0 5 660'
Steve Mandanda 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0'
Védők
Adil Rami 0 1 0 0 2 0 4 5 - 360'
Bacary Sagna 0 1 0 1 0 0 0 4 - 660'
Christophe Jallet 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Eliaquim Mangala 0 0 0 0 0 0 1 0 - 18'
Laurent Koscielny 0 0 0 3 2 0 4 6 - 642'
Lucas Digne 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Patrice Evra 0 0 0 0 1 0 10 4 - 660'
Samuel Umtiti 0 0 0 0 2 0 5 0 - 300'
Középpályások
Blaise Matuidi 0 1 1 2 1 0 8 6 - 582'
Dimitri Payet 3 2 8 6 0 0 2 7 - 508'
Kingsley Coman 0 0 1 3 0 0 1 10 - 270'
Morgan Schneiderlin 0 0 0 0 0 0 0 0 - 0'
Moussa Sissoko 0 0 3 4 0 0 5 5 - 383'
N’Golo Kanté 0 1 0 0 3 0 8 0 - 244'
Paul Pogba 1 0 8 5 1 0 11 10 - 601'
Yohan Cabaye 0 0 0 0 0 0 2 0 - 91'
Csatárok
André-Pierre Gignac 0 0 5 2 0 0 1 1 - 201'
Anthony Martial 0 0 1 0 0 0 1 1 - 69'
Antoine Griezmann 6 2 15 4 0 0 4 6 - 556'
Olivier Giroud 3 2 7 6 1 0 6 6 - 459'

Franciaország kulcsjátékosai

Nagyon nehéz lenne kulcsjátékosokat kiemelni, Lloris ismét a Premier League egyik legjobb kapusa volt, Kanté elképesztően játszott Ranieri irányítása alatt, állítólag a meccsei előtt bemelegítésként a maratont is teljesíti, de képtelen elfáradni, és Pogbát sem kell bemutatni senkinek. Számomra mégis Griezmann tűnik a legfontosabb láncszemnek, Benzema nélkülözése miatt kulcsszerep vár rá, ő pedig az Atlético Madridban pont egy védekező típusú csapatot tudott a hátán cipelni egyenesen a BL döntőjéig.

Antoine Griezmann. Fotó: AGIF/Shutterstock.com
Antoine Griezmann. Fotó: AGIF/Shutterstock.com

Franciaország felkészülési programja

Franciaország rendezőként automatikusan EB résztvevő, így a selejtezőkben sem kellett részt venniük. Rengetegen vitatkoznak arról, hogy ez hátrány-e vagy sem, gyakorlatilag a németek elleni vb-negyeddöntő óta nem játszottak tétmeccset, azóta pedig majdnem két év eltelt. Kiscsapatként (legyen szélsőséges példa, nézzük Andorrát), ahol egy EB-n való részvétel meglepetés, ott valószínűleg nem bánják, hogy nem kell másfél évig selejtezőkön játszani, de egy esélyes csapatnál a felkészülés része a kvalifikációs 10-12 meccs. A hazai pálya, és a rengeteg szurkoló viszont kiegyenlítheti ezt a hátrányt. A már említett németek elleni kiesés óta 18 felkészülési mérkőzésen 12-2-4 a mérleg, 2016-ban a hollandokat 3-2-re, az oroszokat 4-2-re verték meg, de ezekből a meccsekből nem sok következtetést lehet levonni, már félidőben is 5-6 cserét végrehajtottak az edzők. A főpróba a Kamerun és Skócia elleni meccs, ez a két védekező felfogású csapat a csoportellenfelekre tekintettel jó felmérő lehet Deschamps számára.

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
máj 30. Franciaország 3 - 2 Kamerun 1.20 6.00 15.00
jún 4. Franciaország 3 - 0 Skócia 1.25 5.50 12.00

Franciaország esélyei az Eb-n

Franciaország mindig titkos esélyesnek számít. Rengeteg fiatal tehetség (Coman, Martial, Varane, Pogba) már világklasszisként léphet itt pályára, de a rutinosabb játékosokat hiányolom a keretből, hisz Sagnán és Evrán kívül nem találunk 30 év feletti kulcsembereket, és talán pont a két szélső védő poszt a leginstabilabb. Hazai pályán, Románia, Svájc és Albánia ellen biztosan továbbjutnak majd a csoportból, ha elsőként végeznek, a C/D/E csoport harmadik helyezettjével játszhatnak majd, az ellenfél (a papírformát tekintve) Írország/Törökország/Svédország is lehet. A már említett szélső védő poszton kívül mindenhol világklasszisok közül választhat a mester, fiatal, dinamikus, kreatív csapatot láthatunk majd – a legnehezebb a harmónia megtalálása lesz az öltözőben, a zsarolós téma elég megosztó lehet, de a franciák egyébként is a botrányaikról (is) híresek. Emlékezzünk csak Anelka elküldésére a 2010-es vb-n…

Hosszútávú fogadások a francia válogatottra

A csoport tényleg egyszerűnek tűnik, a bet365 által kínált 1.36 a csoportgyőzelemre reális, a továbbjutásra adott 1.02-vel sem lehet vitatkozni. A 100%-os csoportteljesítményért 2.62-t, a döntőért 2.75-öt kínál ugyanez a fogadóiroda.

Fogadj MOST!