MEGOSZTÁS
Spanyolország Eb-győzelme. Fotó: katatonia82/Shutterstock.com

Megérkezett Franciaországba az EB-címvédő spanyol válogatott. Az utóbbi évtizedben egy világbajnoki és két Európa-bajnoki címet szerzett spanyol nemzeti csapat játékosai – és a küldöttség további tagjai – repülővel érkeztek La Rochelle városba, majd innen utaztak tovább a főhadiszállásra, a közeli szigeten fekvő Saint-Martin-de-Re településre.

A Vicente del Bosque szövetségi kapitány által vezényelt alakulatnak nem lehet más a célja, mint a címvédés. És, természetesen, a rekordállítás, hiszen ebben az esetben az utóbbi két Európa-bajnokságot megnyerő spanyol válogatott lehetne az első csapat, amelyik zsinórban triplázni tud. A két évvel ezelőtti világbajnokságon kiábrándító teljesítményt nyújtó, csúfosan leszereplő és már a csoportkör után búcsúzni kényszerülő Spanyolországnak, a mostani EB előtti utolsó felkészülési mérkőzése is katasztrofálisra sikeredett, hiszen a utóbbi évtizedben hosszú éveken át a világ legerősebb válogatottjának számító – és otthon immár 2 éve veretlen – spanyol nemzeti csapat hazai pályán szenvedett vereséget Grúziától.