MEGOSZTÁS

Az egyik hivatalos oldalon úgy harangozzák be a hétfői találkozót, hogy az Európa-bajnokság legerősebb csapatai közül kettő csap össze. Egy másik portál szerint pedig „Titanic battle” lesz a Parc Olympique Lyonnais stadion gyepén, amely meglepően kifejező metafora az összecsapásra. Egyik válogatott ugyanis a vereséggel könnyen elsüllyedhet. Még abban az esetben is, ha Jack Dawson-al ellentétben nem is fullad meg a vesztes, de Rose Dawson-ként mindenképp nehézkes lesz az életben maradása.

Egy kis történelem

Az EB-tornák történetében a két csapat összesen 4 alkalommal találkozott egymással. 1972-ben egy gól nélküli döntetlen, majd a kiesési szakaszban egy 2-1-es belga győzelem született. Ezután 1980-ban ismét nem bírtak egymással a felek (0-0), utoljára pedig a 2000-es kontinenstornán akadtak egymásba, ahol hiába játszott hazai pályán a belga csapat, végül 2-0-ra kikaptak az olaszoktól.

Vonjunk párhuzamot köztük

A mérkőzés bemutatójában megpróbáljuk csapatrészenként végigvenni a két együttest, lehetőleg olyan formában, ahogy egymással szembe kerülnek.

Kapusposzton mindkét csapat jól áll; Thibaut Courtois és Gianluigi Buffon is klasszis játékos. Hiába mondják sokan, Gigi már nem a régi, azonban úgy vélem, nem lehet őt teljesen leírni, a nyugalma és magabiztossága hatalmas erőt adhat a csapatának.

A belgák védelmében állítólag Thomas Vermaelen sérüléssel bajlódik, a helyén Jason Denayer lehet a partnere Jan Vertonghen-nek. A két szélen Jordan Lukaku és Toby Alderweireld szerepelhet az előzetes előjelzések alapján. Valljuk be, ez a négyes nem túl acélos, azt is mondhatjuk, ez a csapatrész a belga válogatott neuralgikus pontja. A felkészülési mérkőzéseik alapján is várható probléma hátul, hiszen mind Svájc, mind Finnország és Norvégia tudott gólt lőni a válogatottnak. Úgy gondolom, hogy az ellenük rohamozó Graziano Pelle erőben felülmúlja mindegyik belga védőt, Ciro Immobile gyorsaságban, Simone Zaza pedig trükkösségben veri őket. Ezen várható párharcok tükrében egy kiváló fogadási lehetőségnek vélem az olaszok gólját!

Simone Zaza
Simone Zaza. (Fotó: Marco Iacobucci EPP / Shutterstock.com)

A két válogatott középpályáját összevetve vehetjük észre a legnagyobb kontrasztot. Ebben a csapatrészben található ugyanis a belgák legnagyobb fegyvere; az ereje. Van három olyan verőlegényük és box-to-box játékosuk, akik bármelyik válogatott erősségére válnának: Radja Nainggolan, Marouane Fellaini és Axel Witsel is átlag fölötti erővel és állóképességgel rendelkezik. Az olaszoknál csak Thiago Motta és Daniele De Rossi képes hasonló rész-teljesítményre, de mindketten vén csontok már, nem bírják végig a meccseket. Úgy vélem, erőben és izomban fog ebben a csapatrészben alulmaradni a talján válogatott. Míg az olasz válogatott szűrőit hatalmas nyomás fogja érni, addig a belgák két deffenzív középpályása szotyizni fog egész mérkőzésen.

Nem is beszéltünk a két csapat közötti különbség kapcsán a támadó-középpályások sorában észrevehető differenciáról. Eden Hazard, Kevin de Bruyne és Dris Mertens össze sem hasonlítható játékerő Antonio Candreva-val, Marco Parolo-val és Stephan El Shaarawy-val. Azt láthatjuk itt, hogy míg a belga középpálya a középső részen is erős de Bruyne-val, addig az olaszok lényegében feladják a középpálya középső részét azzal, hogy két szélvész-gyors játékossal pakolták tele a kezdőjüket, akik azonban az összjátékban haloványak.

Eden Hazard. Fotó: CP DC Press/Shutterstock.com
Eden Hazard. Fotó: CP DC Press/Shutterstock.com

Az olasz védelemmel Romelo Lukaku-nak kellene felvenni a párharcot. Úgy vélem, ebben a küzdelemben simán alul fog maradni, Giorgio Chiellini az ilyen típusú csatárokat megeszi reggelire. Bőven elégnek tűnik a háromhátvédes rendszere Antonio Conte szövetségi kapitánynak.

Összegezve, nem véletlen ez az olasz-felállás, Conte tudja, hogy emberelőny kell a középpályán, hogy kiegyensúlyozzák a belgák kiváló középpályáját. De emellett azt is láthatjuk, hogy a két csapat „elbeszél” egymás mellett. Míg az olaszok várhatóan inkább a gyors széljátékra helyezik majd a hangsúlyt, addig a belgák a pálya közepén fognak előre nyomulni. Egyik csapat sem képes kivédekezni a másik erősségeit, tehát Graziano Pelle, Antonio Candreva és Kevin de Bruyne is ficánkolni fog. Ez a három játékos könnyedén gólt is szerezhet, én rájuk voksolnék!

Bármikor gólt szerez – ajánlat:

G.Pelle – 3.40   A.Candreva – 5.50   K. de Bruyne – 3.75

Várható kezdőcsapatok

1Belgium

  • Thibaut Courtois
  • Jan Vertonghen
  • Laurent Ciman
  • Thomas Vermaelen
  • Toby Alderweireld
  • Axel Witsel
  • Eden Hazard
  • Kevin De Bruyne
  • Marouane Fellaini
  • Radja Nainggolan
  • Romelu Lukaku

2Olaszország

  • Gianluigi Buffon
  • Andrea Barzagli
  • Giorgio Chiellini
  • Leonardo Bonucci
  • Matteo Darmian
  • Antonio Candreva
  • Daniele De Rossi
  • Emanuele Giaccherini
  • Marco Parolo
  • Eder
  • Graziano Pellè

A mérkőzéstipp játék nyertese Nyuszika10

Gratulálunk, Nyuszika10!

A nyertes tipp: 2, Riccardo Montolivo, 3. perc, beküldve: 2016.06.13 9:59 CEST