MEGOSZTÁS

Csalódást keltően szerepel a háromoroszlános válogatott az Európa-bajnokságon. Roy Hodgson csapatának összértéke a transfermarkt szerint 477 millió euró. Az izlandi játékosok ára az angolok tizedét sem érik el, de szerintem ez a pályán hétfőn este nem jelent majd semmit. Nizzában egyértelmű favoritnak tarják Angliát, jelenleg 1.53-ért foghatjuk meg győzelmüket, szerintem bukó ez a kínálat, kifejtem, hogy miért.

Válságban a csapatjáték

Ismét sztárok csoportosulása Anglia. A torna előtti csapatbemutatómban pont az ellenkezőjét próbáltam bizonygatni. Úgy tűnt a száz százalékos selejtezősorozat és a felkészülési mérkőzések után, hogy végre odaérhet a legjobb négybe a Premier Leaue-ra építő alakulat. Most viszont már úgy látom, hogy ismét csalódást fognak okozni Rooney-ék, és megint nem nyernek semmit. Azzal, hogy bukta a csoportelsőséget az angol válogatott nehéz ágra került, és óriási formajavulást kellene bemutatnia ahhoz, hogy akár csak a legjobb négybe kerüljön. Ha bejön a papírforma és túljutnak Izlandon, akkor a házigazda francia válogatott kerül az útjukba, ami valószínűleg az Eb-búcsút jelenti majd. Igazából az edző team szabta el véleményem szerint ezt a gárdát, mert láthatóan nincsenek letisztázott szerepek. A kiváló képességű és tudású játékosok főként egyéni megoldásokkal próbálják átlendíteni a holtpontokon a válogatottat. Rég lejárt azonban a nagy egyéniségek kora a labdarúgásban. Egységes szemlélettel, szervezetséggel fellépő csapatok könnyedén jegelnek akár 90 percig is kulcsembereket.

Valami elveszett

Számomra úgy tűnt az Anglia – Oroszország mérkőzés első félidejében, hogy Roy Hodgson együttese kíméletlen lesz ezen a tornán, és esélyeshez méltóan megnyeri csoportját. Aztán 1:0-s vezetés után valami megtorpant. Beszorultak Hart kapuja elé az angolok és egyenlített a szbornaja. Tanulságos, hogy a B – csoportból továbblépő másik két csapat legyőzte az oroszokat, így csak másodikként léphetett tovább a szigetország válogatottja. A Wales elleni kiszenvedett győzelem és a szlovákokkal játszott 0:0 nem vetít előre nagy jövőt ezen a tornán Angliának. Beszédes adat, hogy utolsó mérkőzésükön 28-szor lőttek kapura, de csupán ötször találtak célt! Tulajdonképpen „csak” egy-egy félidő erejéig tudtak dominálni Vardy-ék. Bosszantó, hogy nem elég hatékony a csapat támadás befejezése. Bizonyos periódusokban futószalagon képes helyzeteket kidolgozni a brit gárda, de sosem képes padlóra küldeni ellenfeleit. Meggyőződésem, hogy ez az angol vegetáció fő problémája. Miután a csapat ziccereket ront, türelmetlenné, forrófejűvé vállnak a sztárok és egyéni villanással próbálják eldönteni az adott találkozót. Ez eddig Sturridge-nak egyszer sikerült, Wales ellen a hajrában.

Csodát tett a Strákarnir okkar

Izlandi nyelven a Strákarnir okkar, csak annyit tesz: A fiúk. Ez a válogatott beceneve, a pár százezer lakossal rendelkező szigetországban. Futballtörténelmet írt az együttes a kijutással, hiszen első világeseményén van kinn Izland, ráadásként rögtön továbbjutott. Véleményem szerint a csapat legnagyobb erőssége a padon csücsül, a neve: Lars Lagerbäck! Mi magyarok igen jól ismerhetjük a 63 éves minden hájjal megkent svéd trénert. Az általa irányított svéd válogatott többször megfricskázta a mienket a 2000-es évek első évtizedében. Lagerbäck szeret párban dolgozni, az izlandi Heimir Hallgrímsson-al vezetik együtt a bravúrcsapatot. Ha szóba kerül csoportellenfelünk mindig a precíz védekezés, és a kőkemény stílusú játék jut eszünkbe. A helyzet azonban mégsem ennyire egysíkú. Izland minden csoportmérkőzésén szerzett gólt, ellenpontként viszont fontos tudni, hogy kapott is! Portugália nem bírt „sonékkal”, Ausztriát pedig egy végjátékban bevitt kontrával verték meg:

A három csoportmeccs alapján talán elmondhatjuk, hogy Bernd Storck együttese, a magyar válogatott volt az, amelyik megtalálta az izlandi retesz ellenszerét. Minden a labdabiztonságon, a gyors és pontos passzjátékon múlt. A Magyarország – Izland összecsapáson csak nyomozták a labdát Sigurdssonék, nem véletlen, hogy öt-hat kilométerrel többet futottak a mieinknél, és aztán a végjátékban megtörtek. Adja magát a kérdés: képes lesz Anglia kipasszolni az izlandiakat?

Stabilitás, kontra csapatkeresés

Lars Lagerbäck elkötelezett híve a 4-4-2-es játékrendszernek. Védekezésüket a stabilitás és az állandóság jellemzi. A csatároknak ugyanúgy megvannak a védekező feladataik, amelyet következetesen meccsről-meccsre végrehajtanak. Az izlandi válogatott az egyetlen ezen a tornán, amelyik mindhárom mérkőzésen ugyanazzal a kezdő tizeneggyel állt fel! Lehetséges, hogy ez utóbbi világrekord. Támadásvezetéseiket az esetlegesség jellemzi, kivárásra, kontrára játszanak, és ha lehetőség adódik előttük könyörtelenül élnek vele. Az izlandi válogatott a semmiből is képes gólt szerezni, ezt a saját bőrünkön is megérezhettük. Biztosak lehetünk benne, hogy ők tudják azt, hogy mit akarnak játszani Anglia ellen. Roy Hodgson helyzete nem ilyen egyszerű, rajta sokkal nagyobb a nyomás, mint ellenfelén. Megállapíthatjuk, hogy az eddig alkalmazott 4-3-3-as játékrendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A felállás várhatóan Izland ellen is megmarad, és a probléma gyökere itt leledzik. Hodgson mester a különféle posztokon cserélgeti a nagyobbnál-nagyobb neveket és közben valódi tartalom nincs a csapat játékában. Ne legyenek illúzióink, nem is lesz. Ha a felkészülési időszak nem volt elegendő arra, hogy állandóvá és kapura veszélyessé tegye, az angol támadógépezetet, akkor az, pár nap alatt sem fog változni. Véleményem szerint teljesen felesleges azon filózni, hogy Kane, vagy Vardy. Lehetne újabb kérdéseket feltenni: játsszon-e Rooney; meddig kap bizalmat még a helyzeteit elpuskázó Lallana; Sturridge kezdőként, vagy csereként tud hozzátenni többet a játékhoz; stb? Nem ezen fog múlni, hanem azon, hogy Anglia képes lesz-e megtölteni a játékát valódi tartalommal hosszabb időszakokra a meccs folyamán, és kihasználja-e helyzeteit. Ha az Angolok kellően türelmesek és labdabiztosak lesznek, továbbjutnak. Hangsúlyozom, „ha”!

Anglia foci Eb statisztikái

LM RG RG1 LÖV SZ FC SL PL
4 4 1 55 / 19 33 36 3 0
1 0.25 13.75 8.25 9 0.75
Izland foci Eb statisztikái

LM RG RG1 LÖV SZ FC SL PL
5 8 4 35 / 21 14 68 12 0
1.6 0.8 7 2.8 13.6 2.4

A várható kezdőcsapatok

Anglia: Hart – Rose, Smalling, Cahil, Walker – Rooney, Dier, Alli – Sterling, Vardy, Lallana
Izland: Halldorsson – Skulason, Arnason, Sigurdsson, Saevarsson – Bjarnason, Gunnarsson, Sigurdsson, Gudmundsson – Bodvarsson, Sigthorsson

Legyünk higgadtak

Forrófejűként sokan rávágják erre a párosításra az angol továbbjutást, a bukmékerek szinte biztosak abban, hogy a rendes játékidőben behúzza a meccset a háromoroszlános válogatott. Óvatosságra intek mindenkit. A fentiekből kiderül, hogy az Izlandnak nincs veszíteni valója, és pontosan tudja, hogy a begyakorolt játékával megbénítja majd az angol építkezést is. Lehet, hogy hosszabbításba torkollik a küzdelem, ne húzzuk bele magunkat a csapdába. Kínálják magukat a gólok. Izland minden meccsén adott-kapott, viszont az egyenes kieséses szakasz teljesen más stílusban zajlik. Itt egy hiba végzetes lehet. Izland biztosan kitart majd ez első félidőben, ezért a tippem a következő: Félidő eredménye döntetlen!

Duplázzuk meg tétünket a -ön 2.00-ért!

A mérkőzéstipp játék nyertese Knapp

Gratulálunk, Knapp!

A nyertes tipp: 2, Kolbeinn Sigthsson, 75. perc, beküldve: 2016.06.27 15:55 CEST

 
 

1 hozzászólás

Comments are closed.